útban voltak

„útban voltak, – hát megoldottam –
szenvedjetek ti velük!”,
lelkem keresed?
harminc forintot sem ér,
egy dobozba raktam, azt is, ki a napra
aszalódjék. – négy vacak fecskefióka! mit nekem!?
anyjuk míg távol számukra étket gyűjt:
levertem fészkük
kotródjanak, házamtól!
de lásd mily kegyes a szándék,
agyon őket mégsem csapom,
garázs elé, ki! ott fulladjanak meg a napon.
megtalálják őket majd a madárbolond mályiak
csináljanak velük azt, amit akarnak!
a csíny letudva, nálam többé
nem csipognak: és ma végre de jót alszom,
igaz-igaz, csak mint mindenkor.
ej, újra humánus voltam – így mutatták,
így tanultam – magamat így fürösztöm.

0702
2021
L’ambrus

Egoland©

önzetlen, értelmes társadalomban,
visszacsatolások nélküli rendszer,
létezhetne?

Egolandben©, minden további nélkül:
itt mesés fantáziavilágokat teremthet
a műanyag szépítő elem: a
demokratikus képzelet.

ha a polcokon keresnéd, a termék dobozán
ez áll: „ikonikus őszinte világ" – ajándék közöny
kiegészítőkkel. oldalán, angol feliratú sticker:

approved by *** lickers.

0504
2021
L’ambrus

Oltodiglan

honnan-e viruló vakcina
csókolom – nem mindegy!?
német, britt, kozák-e a harcos
vagy csájníz, mint a pándém-káoszt szülő
mely a szart is kigyűri belőled, – de én félek!
jah! – hát ki nem – rühes anyja kínja,
származási helye? olcsóbban
beszerzem én... csak figyelj!
Aliexpress, klikk, suchwort:
anti scheiße gegen alle
– de ingyen van! az a sok hülye...
ahh so: akkor listára fel, beadassam?
csak hass! csak hass! rám jó szeszil
legalább még vagy hat hónapig, vagy csak holnapig?
vagy a következő mutáns gruppenig leszünk
mi együtt, egymásra utaltan immun(s)isak,
a fejedre, úgy a hajad is szép
de hát onnan rendelsz minden szart, most
ez a shit mégis mennyiben más?
én jobbat mondok: egy rész pfizer,
kettő szputnyik, tetejébe B(i)BIBP(p),
imának egy kis roma szoszimó
és húzóra: Oltodiglan
csapassuk — tezsvíreim!

0201
2021
L’ambrus
#lambrus #nemvers #költészet #magyarköltő #magyarköltészet #vakcina #pfizer #kínaiszar #pandémia #szelfutta #szelfuttahu

Etelka

/kultúrát a népnek/

Egy termékeny negyvenkilenc
éves nő, van foga is:
egy, na jó tán kettő.
Szájába ugyan nem néztem
meg amúgy is ki csókolná,
ezt a rusnyát? Hja, akadt aki!
Azt mondja
a kereskedelmi tévében
– ezt csak a hülyék miatt nem így írom: tv.
meg a bandik miatt
Brittany! Ő biz a tizenhetedik,
és az unokák közt
akad ám Nøel is.
a többiek nevét meg sem
említette de bánom is,
ha úgy tetszik kitalálom!
De ej, mikor egyik fia a Marczi
kinek stilusába! – mer ugye van neki –, menye
esett halmozottan pottyantásig bele, na most
ő “aztat” is állítja,
hogy „a Brittany a’ nem a fiátul van
merhogyő ezen idő alatt például a börtönben raboskodott”, – ahh so!
és nem olyan hosszú a’ marci
meg a farka se hogy a börtönrácsokon felkeményítve, –
ez pediglen az ő szájából esett ki, az unoka meg, na
szal így szlengesen ne engem okolj
ha profán: hogy egy cigány kurvát
megtermékenyítsen!
így megyen ez…
on’griában mostanság,
így bugyog a katódtalan síkképernyőn:
villants braint cigány, n’ hell yeah
I tell you how f*king intelligent you are!
Digitalizált fekália: de legalább
jól szórakoztunk drága Etelka.
Még vagy negyven unokát ha
kérhetnénk a rácsok mögül
(az egyiket hívhatnák mondjuk így: K. Biden)

0125
2021
L’ambrus

Ostorral a tengert

Béna dühömben 
üvöltenék –
újra meg újra,
míg nem hasad át
az „angyalok” védőburka,
s nem szakítja le tőben
szárnyukat a valóság!

Aggódom…,
aggódom érted Európa! 

Minden szeretett lakód iránt,
ki tisztán lát s tisztán 
érez, és szíve tajtékban,
mikor utcáid kövére hull
népednek vére.

Üvöltenék veled, 
és üvöltök is!

De te, álszent, kiváltságra ítélt! –
Csak pöffeszkedsz trónodon – 
míg nem a Te korcsfolyamod
ömlik tereken patakokban, 
s nem a Te
fejedet emelik himbálva magasba; –
addig arcodra ködfátyolt rántasz, és 
úgy teszel, mintha a levágott 
fejek helyett, lerágott körmök
hullanának halmokba!

Üvöltenék, 
és üvöltök is! 

De mintha 
ostorral korbácsolnám a tengert:
minden csapás – egy holt csobbanás.

1103
2020
L’ambrus 
(A bécsi mészárlás emlékére)
Lektor: Kalcsics Ildikó

							

Ezután már mindig így lesz?

Mondd…,
ezután már mindig így lesz!?
Hogy rettegés és félelem
uralja majd életünket?
Hogy nem léphetünk boltba,
templomba, étterembe?
Iskolákba, múzeumokba? –
és egyáltalán... bárhova!?

Anélkül, hogy elménkben
ne lebegne ott az állandó 
feszültség, a félelemérzet:
hogy ha éppen – ne adj Isten
rosszat szólunk, vagy
csak az igazat akarjuk, és tiszta
hangunk, egy dombra ürített 
galand-ot sért meg: és majd 
ennek okán, beteges hitének
vélt jogán, nyakunkról a fej leeshet?

Ez hát a hited? 
Ez lenne a vallásod?
Terrorizmus? Gyilkolászás?
Akaratod másra kényszerítése!?
Hogy véleményem ne
mondhassam, úgy ahogyan
szív harsogja? Ahogy a józan 
ész azt diktálja?

Mondd! 
Ezután már mindig így lesz?
hogy rothadó elméje a létnek...
rozsdás pengével fenyeget!? 
és bármikor és bárhol – ha épp 
kedve-vallása úgy sugallja,
életemre-életedre törhet?

1019
2020
L'ambrus

Mennyin múlott

Hogy két görbe lábadon, és 
a két ingaként lengő karon
– melyet a jóisten „kegyelemből” hozzád vágott –
nem a tiz ujj, s ugyanennyi lábujj az 
mi felkacagva feléd nevet?
hanem négy szőrös rút-pata 
ami a föld-porába – trappolva – 
döngeti neved?

Mondd csak! Mennyin múlott?
Hogy kényelmes cipők s 
meleg, lábra-simuló zoknik, –
puha kötött kesztyűk helyett
most nem lópatát patkol 
rajtad egy köpcös-kovács...!
s hogy kozmetikusod a bőrbe-nőtt 
körmök helyett, csülkeidről nem igát-vonó szarut reszel!?

Mennyin múlott,
hogy a friss-tojást, nem te rántod 
ki tyúknak tojócsöve alól: tápláló reggelinek, 
tányér sarkához, tojás kobakját nem te veregeted, hanem 
hogy te légy az a buta tyúk,
aki hosszasan kotlik mészházas-fészekaljban; 
s dolgavégeztével, miután tested a gazda felhízlalja, 
nyakadon fenje meg éhséges kését?

Mennyin múlott,
hogy a mellkasodban lüktető,
must-patakot keringető szívkamra helyett, 
napnak sugarai táplálják zöldbe-szökkenő ereidet,
s hogy TE, az örök vándor, ki fűtve kóbor-vágytól,
csavargás helyett: fejed szirmot-bontva szótlanul – 
gondolatok nélkül – meredj, az 
imázsod imádattal illatoló, de bimbód tőben szakajtó:
kertészed szemébe..? 

Hát az mennyin múlott,
hogy férfiként avagy épp „Éva-ként”
a saját nemedhez vonzódj? –
alfahímként borostát csókolj? s nőként 
a "gyengébbik" nemnek bókolj? –
vagy hogy bőrödnek színe: 
fehéren, sárgán avagy épp feketén 
verődjék vissza a gyűlölet-pupillájába? 

És mit számít, hogy vallásod eredete 
zsidó, keresztény, vagy muszlim? 
és nem istenekben való? talán egy felmenőn, 
egy görbe hajszálon… ha múlott
és te, egy árva hajszál – nem több – miatt, esel
torkának, annak ki épp egy vonással különb:  –
de tán pont annyival, vagy többel – szebb s jobb és – 
bölcsebb is tenálad!?

Hát mennyin múlott, – úgy öszintén...
hogy most ne te légy az utálkozó,
hanem az, aki a gyűrött-gyűlölt ruhát, mindhalálig hordja!? 

(Mondd! mennyin – s főleg kin – múlik, 
hogy ne te légy az üldöző, hanem a szenvedő: 
az áldozat?)

1025
2020
L'ambrus

Torockói jelenés

(Fotó: Kecskés Pál)

De nézzük a dolgok jó oldalát:

Torockón... – legalább
van...
kerti-krisztus!
Igaz: ledes. – de hát van: – és 
méretét elnézve sem törpe...

...és ha még nem szenvedett eleget 
a kereszten, hát most majd fog:
két csuda-szín zászlóval
hentereg, s vele dicsben 
úszik a pópa
akár egy lelkes steaua 
drukker – ki középső ujjal
jól bemutat neked értetlenkedő
„mogyorónak” s integetve: 
hirdeti, a büszke dák(o)k 
nagyhatalmi státuszát, 
hogy mi bezzeg Isten kiszemelt
(igaz) fura-hívei vagyunk, és – 
bizony mondom néktek, mi
kreatívan gondolkodunk:
mert nálunk nem csupán a hívőkben 
lapul – mélyen – Jézus fénye, hanem 
a legmélyebb sötétségben  
is giccsben ragyog...

Bezzeg nektek, anyátlan
furkó-magyaroknak, csak amolyan,
elnagyolt analóg jutott: –
vezeték nélküli... (Wood-GOD)
fából-, vagy kőből-faragott 
uratok van!

1022
2020
L’ambrus

Újmagyar László siralom

/ ostor-vers /

Ó sebeim, 
Ó gennyedző sebeim! 
Gyógyuljatok!

Ím a
Magyar-hon:
hol a kétélű
náci-bicska
ott lapul – ha 
kell ha nem –
a „fejekben”
hol szegfűt 
szagol a narancs
s narancsot 
zabál a húsevő
hol házasodik
bal a jobbal
s hol vér vegyül 
a narancsokkal,
hol csak siralom
a lét, anya nélkül,
árvaházi, sok-csillagos 
tápon sárgul-kékül:
tengve-leng – földjén
a magyar...

Ó, mi magyarok, 
Ó mily anyátlanok!
múltunk s jövőnk?
büszkén lobogtassátok:
szakadunk, összemegyünk
kesergünk, széthúzunk
szétszéledünk, s 
szégyenükben – 
vagy a gőgben?
elsüllyedünk...

Történelmünk?
csak halotti szó-beszéd… –
Ómagyar Mária!
véres kardunk? 
ha volt is hát 
lecseréltük!
Új Magyarra: puha
élű alumíniumra...
s porba sírjuk – 
most sötét filccel
bánatunk: 

panaszkodunk
mikor ki bántott
s merre rángatott
és ejj, mennyi rossz 
történhet még velünk!
újabb ezer év után, – 
ha túléljük… –
tán feledni volna jobb, s 
a jövőbe tekinteni...

Ó sebeim, 
Ó gennyedző sebeim! –
Határaim! Hegyeim!
Gyógyuljatok!

Mert kitűnni a gazból csak úgy lehet,
ha gazabb vagy bármelyiknél,
de ha ez nem megy: hát –
légy erősebb, és
kaszáld le az egész rétet!

Ó sebeim, 
Ó – bűztől – tátongó sebeim!
Gyógyuljatok!
1015
2020
L’ambrus