Éji ködben – leple alatt – Lassú óriás Agg képében csendben lépked, Baljós látomás... Álmom készül – árnyként repül –, S fellege rám mint Szél veti ágyát, falevél hull Lépte nyomán... Bőröndöt húz – ahogyan csiga –, Csüggeteg hordja; Így viszi házát – cipeli hátán –, Elfér benne a múlt. Közelebb érvén, eltűnődtem: Csak egy pillantás a lét! Nesztelen jött – s úgy elsuhant –, Tekintetünk épp összeért. Ott, szemében e fojtó érzés Tükörképként köszönt; Éreztem jelenem, s benne jövőm: Mi bánat, és mi harag... – Sorsom tán? – kérdtem őt. – Ki vagy, Kósza kísértet…? – S így felelt: – A te sorsod, hogy – e bolyongásban – Mi ketten: egyek vagyunk! De lassan eloszlik a köd – épp miként jött –, S ahogyan a bőrönd gurul – mögöttünk –, Elfogy az út – szaladva fut – előlünk, S vele tűnik: repül el életünk...
Korrektúra: Kalcsics Ildikó
L’Ambrus
2020
2902