Vöröss István – Tű hegyén (Exodus Kiadás)

Szalmaszálvitéz éneke

Buborékom fújdogálom,
buborék, de nagyvilág;
kerek erdő benne ring,
vitéz, aki belelát.
Csípnek mérges darazsak,
a kedvem is haragos,
de a számban szalmaszál:
szólnék, mégsem szólhatok.

Volt házam is és hazám,
borom, búzám, fegyverem
fogaim közt buborék,
letenném, nem tehetem.
Vannak ugyan gúnyolódók,
markos, vértes-vasasok,
de a számban szalmaszál:
szólnék, mégsem szólhatok.

Buborékos ember átka,
fújja gyenge gyöngyeit,
kacag az ég és a hártya
róla visszatükrözik.
Nem ettem már három napja,
barátaim sem papok,
de a számban szalmaszál:
szólnék, mégsem szólhatok.

Volt ez jobban, rosszabb is lesz,
nem dárda a szalmaszál,
tarka kedvem hogyha elszáll,
e gömbben majd rám talál.
Szalmaszálhős nem vitéz,
már csak csöndben maradok,
aranyrigó, aranyerdőn
szólal egyszer s szólalok.