Csuszka

Ámbrás-szerű 
kusza fogaim között szökik át az élet, 
szűröm a sok krillt,
no meg azt a tengernyi kínt 
amiből már annyit de annyit 
kaptam tőletek... –
ilyen-olyan – emberek...

S bár nem tagadom, sokaknak 
csakugyan hálával tartozom, – Talán, 
ha egy kezemen összeszámolhatom..? – 
de mégis köztük-közöttetek 
mennyi de mennyi olyan van,
akit az ördög bűzös-bugyrába
kívántam... – s kívánok, még e pillanatban…, de hogy a

Halálát? Ugyan! 
azt senkinek nem kívánhatom, s 
nem is vinne rá gyöngy-lelkem fuvallma, – 
hisz van itt épp elég rajtunk kotló lélekrontó – 
kínzó-tipró börtönlakó...
de azért az csak nem baj?
ha legalábbis: szép csendben, a magam módján 
megóhajtom? hogy

Bárcsak-bárcsak az
a sok buzgón 
így-úgy égbe dagadó, meredezve illatozó, 
fanyar vadtermést sarjadzó, – de intelligenciát annál kevésbé – 
szaporító, fákra, rügyecskére-gallyacskákra, némileg 
többször kúszott volna föl a csábító-kábító 
gyönyör helyett, – az a fürge, az a magot gyűjtő 
csuszka-madárka: az a csattogva-csacsogó
gondűző mókusodú-hágó...: 
maláj-koton!

1101
2120
L'ambrus

Vélemény, hozzászólás?