most téged kapott el a pillanat; sötétkamrájába hívott, megörökített. dermedt, statikus a kép. alá mit írhatnék? tragikus, de a kompozíció már így marad: a test lebeg, a lélek fókuszon kívüli köré könnyes fényfoltok vetülnek. 0102 2023 l’amb #szelfuttahu
Kategória: Poems
ez (is) irodalom
affekta írók, faszomkodó költők, felemelt kinyalt celebek, gennyek, prüszkölt takony fehér papírlapon, félig megolvadt-megrágott, s visszahörgött lapzselatin: idegen, s megfoghatatlan. elit? bakelit. túljátszott szerepek, pátoszos picsa, vad keserűség. vakbél. dögvész. almaszósz – fosízű vagy. mi van veletek? – ez (is) irodalom. 1109 2021 l’ambrus
„sweet friendly tongue”
a „baráti” nyelv nem öl, viszont csontig hatol. hadd lengjek hát, résedbe préselj be, s lendüljek fel oda ahol te élsz, te ikon, én meg: a klasztja. /ő meg a kasztja/ 0426 2021 L’ambrus
forró, olyan ez a nyár…
olyan ez a nyár, hogy forró. még nincs is nyár, de elképzelem, hogy olyan lesz: forró, olyan ez a szempár, hogy éget. szemébe még nem néztem, de elképzelem hogy tekintete: éget, olyan ez a virág, hogy illatos. szirmot sem bontott, de felidézem a jövőt, és bevonzom: „illatos”, amilyen a világ olyan vagyok: hóbortos. azt képzelem magamról, valamit érek, pedig minden törekvésem – porondra illő –, hóbortos. 0412 2021 L’ambrus
Tuningolt – amerikai – erekciók éjszakája…
Na, húzzuk elő azokat a fránya mércéket, elő a colstokkal – s számoljunk! És ne felejtsük, hogy ezúttal „lábban” mérünk: Lássuk, kinek hosszabb a fegyvere! Ki nyal, s pucsít a címért, és tuningol valótlant valóbbra! Finisben! Lám, ürülnek a titkos tarsolyok: a mérleg nyelve nyüszítve billen – de vajon merre? Balról jobbra s jobbról balra, középre? Ugyan! – Biden, vagy Trump? – Trump, vagy Biden? – Republikánus, avagy a demokrata, ki most a büdösebb hús a burgerben? Kinek sikerül még a petyhüdtségből potensen visszakapaszkodnia? Büszke patriótákat löttyedten vadítania. Ki a meggyőzőbb hazafi? Kinek nagyobb a „tábora”, a hátszele, a vagyona? S ki hanta-palintázik jobban az elnöki asztal „kényelméért”? Mert A tét, mi most a lét, perverziójuk felajzó korbácsa – tuningolt erekciójuk vágyott „paginája”, az nem a Viagra, s még csak nem is a népért utolsó vérig tartó önfeláldozás – hanem egy büszke-büszke, de lankadó kiszögellés hatalmi zsákolása az észak-atlanti-óceánnak agymosó lábvízében... ...mit úgy skandálnak a pomponlányok arrafelé: A-me-rika…! A-me-rika…! (Let’s go!) 1103 2020 L’ambrus
Lektor: Kalcsics Ildikó
Rejtett alliteráció: 2020.11.03
Mi változott?
/ Egy élő, rothadó tetem margójára, ki Székesfehérvár legforgalmasabb sétáló utcájában ontja élettelen bűzét az arra járó s kelőkre / Kikent-kifent anyukák, karon táskát hetykén-cipelők, suhanó vásári bohócok arany-cipellősök, feltuningolt uraságok-csúnyaságok, leharcolt sörpocakba csomagolt apukák(ok). Hosszú nyelvvel fagyit nyalók, jómódban tengődők, pláza-lábat lógató csoki-pulyák, Gucci-bőrbe csomagolt pi-po-gyák, s vagy hogy is nevezzem még őket? honos-, és hontalan: atyák. Ők mind: e só-, és szótalan arra járók s kelők... Namármost, vagy eme bűzlő, életét bőrön-börtönben cipelő, leharcolt-elem, ki varázsló: Harry Potter! aki csoda-köpenyében láthatatlan, kiszagolhatatlan, – Roxfort tanonc vagy imént – hozzávetőlegesen – említettek szaglásukban igen csak kifinomultak. Vajon a közöny? mi figyelmüket a csurranó fagylalt irányába tereli – vagy a fagylalt tényleg csurran... és az édes illat az, mi ki tudja mi okból – tán előkelőbb? s – a dögszagot valahogy elnyomja. – De kétlem. Mindenesetre, ami kellemes, az eljut kontrollált orruk járataiba. Vélhetően kecsegtetőbb e zamat, mint egy élő rothadó tetem ködszerű kipárolgása, mi nem messze tőlük a padon: csakhogynem karnyújtásnyira… – lassan befedi az egész várost. Az üszkösödő lábat lepő mohó döglegyek mindenesetre megtalálták… – a szag forrását. Talán, ha majd a vázról a hús is lerohad, akkor összesöprik majd – „post-mortem" a zörgő, félrerugdosott darabokat: a séta-utca szép kövére hulló lélegzet-fehér csontszilánkokat. Középkor? ugyan már, mitől vagy te jobb? Most mutasd Ember! Mi változott? – Csak a díszlet s hacukádon a márkajelzés: A közöny most is közöny: Rókák, varjak, farkasok hordják szét, emberi szemeknek láthatatlan maradványod. 0924 2020 L’ambrus
Átfordultam – a négyes tükörszámon
/Négynapos prevízió/ Van az a kor – hidd el, eljön –, egyszer csak utolér, és a tudat, mi oly alattomosan támad s vág hátba, hogy attól hirtelen röpképtelenné válsz, mint a nyesett szárnyú vadruca, amit háztájnál neveltek szaporításra. Mert van az a kor – hallom, itt kopogtat –,< amikor már nem kell a színes lufifelhő, harsonás keringő, hogy méltón megünnepeld az áldott napot, melyen – akartad, vagy sem – e világra megszülettél: anyaméhből dolgos méhként kirajzottál. És te? Most ahelyett, hogy átadnád magad a felhőtlen örömnek, csak fintorral félrehúzod szád csücsörét, s az orr majd fürgén követi: sziszegsz-morogsz kígyónyelvvel, vén, bolhás kutyaként, a sokfény-szemű, díszes tortára – amit a kedves nagy figyelemmel, odaadással készített –, hogy neked örömet szerezzen vele. Van az a kor, mikor csak ülsz, és üveges szemekkel bámulsz az édes csokoládérétegekre. Mosoly? Erőltetett: csupán a fény színmelegét élvezed. És a torta, mi úgy terül el most előtted, mint valami áthatolhatatlan, kusza, lángoló< fekete talajú viaszerdő, amit egy szuszra már aligha tudnál elfújni: fekete prevízió – talán így többet kívánhatsz majd? Van az a kor, amikor már kelletlen csak annyit préselsz ki szűk reteszre zárt – édesre, melegre, hidegre, emberekre érzékeny – fogaid között: Szuper! Köszönöm… Hát ezt is megértem... Dió? Van benne? – Nincs? Akkor jó! Fújjuk, együk, na, gyorsan legyünk túl rajta. 0924 2020 L’ambrus
Lektor: Kalcsics Ildikó
Most én olvaslak téged
Mohón fejted ki védelmező burkából, mint zsenge, édesbe roppanó, zöldborsó szemet: csupaszon-pőrén, lábaid előtt heverő művemet. Pont úgy veszed őrlő fogaid közé, oly buzgósággal harapod-morzsolod, ahogy az idő faragva-vésve zúzza énemet, és melyet az elmémbe tolakvó, serényen cikázó gondolatpincér kínál fel elébed kedvesen: villámgyors kijelződ tálcáján. Vajon mit írt már megint? Vajon mi járhat a fejében? – Kérded. Gyötri e rémkép? Jön e újabb érv-kép, a mit-hogyan, s amit semmiképp! Ad-e nekünk ma, valami újat? Negyvenes agytekervényeiből elemi erővel tör-e belőle elő, világot megváltó gondolat? Születik-e érték, mely mint feketén csillogó kőarany-szirup buzog fel földi hús-csont manifesztációjából; míg az asztalán könyökölve, gondoktól fejét tenyerébe gyötörve, egy csészényi fekete örvénybe bámul ő, a költő, lásd: ki épp merengve zuhan. Rád gondolok…, rád, ki most olvasol. – Igen, rád! De most ne bámulj ily rémülten s értetlenül! Bizony, hogy rád gondolok, olvasóm! barátom! – Ha szólíthatlak így. – Na és arra, ahogyan kíváncsiságod ide vezérelt. Amit, most szinte észrevétlen, a következő strófára terelek, figyeld: Látod? Most már én olvaslak téged, most már nem bújhatsz el láthatatlanná-tévő varázs-kijelződ mögé! Már te is nyitott vagy, előttem! Érzed? Összekapcsolódtunk, kékfogak, adatkábelek, szoros bilincsek nélkül, ismeretlenül: tudat alatt összeértünk. Akartad, vagy sem, de egy vékony, végeláthatatlannak tetsző szál, mely gubancolódva fonódik körénk, érzelmet kuszál s közvetít, most, közöttünk: felőlem-feléd, és fordítva. Agyunk önkényes emlékgyára szövi e szálat, és fűzi, bizalmasra, egymást kirekesztő falak, rideg szemcse pórusain keresztül. Átbújik árulkodó, szószátyár tereken, zajban megrekedt utcák fullasztó szmog-köpenyén, és felkúszik az egyre csak magasabbra vágyó, oltalmat kínáló, lombok terebélyei között : betérsz hozzám... Hát itt vagy. Most itt ülsz előttem. Isten hozott! – Így üdvözöllek. Nézz körül! – Invitállak Itt lakom, fent a nyolcadikon... Én a kávém, egyébként cukor nélkül iszom. – Mondom kissé zavartan. Te? Kérsz? – Így kínállak. Amúgy... nincs jobb dolgod, mint hogy itt parkolj nálam? – Így ugratlak! Maradj csak! ameddig jól esik! – Így marasztallak. De most, ne kérdezz semmit, és ne is szólj semmit. Csak érezd s élvezd ezt a megmagyarázhatatlan valamit, ezt a titokzatos kapcsolatot, mely köztünk észrevétlen, kötelezettségek nélkül kötődött. Visszavárlak! Nézz be hozzám máskor is!
L’Ambrus
2020
2506