Ambrus László

Ambrus László – Egy barát ölelése

Ma eljátszottam a gondolattal, –
kicsit nosztalgiáztam: – mi lenne ha, 
régi barátomat hívnám vendégül: –
és hívtam:

Jöjj! Magány! – és jött...
A karjaidba vágyom,
kapaszkodom...
átadom lényem egészen
hideg ölelésednek amitől, – 
ki tudja miért, annyian félnek, de
én megnyugszom, – ha hozzád bújok – mert

Már ismerlek. – nyugodtan
Rádbízhatom magam...
csukott szemmel is:
arra gondolok... hogy minden –
mi végül majd arcomba halált lehel – 
eltűnik körülöttem, 
és csak én vagyok veled: 
szótlanság, fekete-mélység, hűs,
test nélküli néma-lebegés.

Nyugodt vagyok...mert
Te: édes barátom, legalább 
őszinte vagy... kiszámítható: 
Ott vagy ha kérem, s
nem késel, nem kérkedsz, 
és soha, de soha nem versz át:
...mindig számíthatok rád.

1014
2020
L’ambrus

Vélemény, hozzászólás?