Ambrus László

Ambrus László – újra leszívás

a SOTE-ra időben érkezünk, bár előtte kisebb dugóba kerülünk az erzsébet hídi feljárónál. őrület, hogy egy nüansznyi úthiba, mekkora fennakadásokat tud eszközölni a közlekedésben.
hét tizenöt. az embriológiai osztály tömve. nyomasztó a csend, szinte tapintható a feszültség. a nők visszafogottan egymást méregetik: őt ismerem, őt már korábban láttam itt…, vajon hányadik nekifutása lehet, és nekem vajon most sikerül?
viszonylag hamar sorra kerülünk. ma épp egy tégelynyivel több szerep jut nekem. az IVF eljárásban történnek olyan dolgok amiket nem szívesen írsz le, én sem teszem. aki jártas ebben a „világban”, az egyébként könnyen kikövetkeztetheti. tehát írom amiről úgy gondolom publikus, ami emészthető(bb).
egy férfi szerepe a lombik vállalásban amúgy rettentő „csekély” – kivéve amikor baj van, amikor törés, vagy meg nem tapadás esetén lelki tapaszt „játszik”. az ő lelkét ki tapasztja?
tehát a nőkre hárul a dolgok oroszlánrésze. a férfi, többnyire ahogyan az orvos is: asszisztál. persze, nem azért, mert nem tenne meg többet a párjáért, a közös cél érdekében: bármit, hanem mert tényleg nincs egyéb funkcionális teendője.
rövid dolgom végeztével, mi mást tehetnék…: NoR/Ma, a norvég stílusú pékség. útközben megint nyitott szemmel járok. olvasom az utcát és leírom amit látok. tanúja vagyok például annak, hogy egy iskolás lány, kis híján orra bukik előttem, az egyenetlen pesti utcakövek egyikében, majd ugyanazzal a mozdulattal hirtelen helyzetet is ment: futásnak ered, hogy leplezze korábbi ügyetlenségét.
egy másik lány, talán egyetemista lehet, hátán modern dizájn hátizsákot cipel. combig érő virág mintás lenge szoknyát visel. a szoknya egyik fele hátul felkúszik, így a bal fenék ive messziről integet. bármily szemérmes is az ember, egyszerűen ezt nem lehet nem észrevenni.
azon morfondírozok, meghúzzam-e a lépést, és utolérve figyelmeztessem az apró malőrre, hogy szia, ne haragudj…, de azt kell mondjam csinos szoknyád van! viszont, bizonyosan nem tudatos a kissé erotikusra sikeredett installáció.
lusta vagyok, így nem rohanok. meg úgy vagyok vele, hogy szól majd neki más…, vagy ha más is lusta, akkor a hátizsák előbb vagy utóbb úgyis lekerül, vagy a szoknya, amúgy meg lassan itt a nyár, a fürdőruha szezon, az meg ennél amúgy is lényegesen facérabb.
szóval míg e „lenge” május tomporát simogatja a budapesti tavasz, a kardamomos bullárom előttem szépen apad-ragad. már a másodikat eszem. a kezem megint csupa ragacs, minden harapás után ujjaimat nyalogatom, hogy mobilom kijelzője viszonylag tiszta maradjon.
miközben ezt a notepad novellát írom, a mellettem lévő asztalnál egy középkorú jóvágású férfi, aki kicsit Steve Jobs-ra, – az apple cég alapítójára (le kell ezt írnom? amikor már a pólyás is apple cumit szop?) – emlékeztet, hosszúkás kopaszodó fejével, hegyes orrával, stílusos napszemüvegével, boka fölöttig érő farmerben, szintén mosolyogva taperol, a mobilon. lehet ő is naplót ír? sőt, az is lehet, hogy épp rólam kanyarít valami ilyesmit: itt nyáladzik nekem ez a deresedő „dzsentri”. vicces lenne, ha ez valahogy utólag kiderülne.
ujjcuppogatás – (ez egyes politikusoknak nehéz szó lehet) – közben elhatározom, hogy a nemzeti múzeum felé veszem az irányt, és bevetem magam az antikvariumok avítt, omló gerincű gondolathagyatékainak halmazába. útközben, még a borostámba tapadt kristálycukor szemcséket szemezgetem.
az antikvárok tízkor nyitnak. az órámra nézek. fél kilenc. jobb híján irány a múzeum kert. leülök a szokásos helyemre, a kővé dermedt arany jobbjára. gyönyörűen süt a nap. megint megjegyzem, hogy baromi kényelmetlen ez a magasított háttámlás pad.
kedvesem üzen: nagyon izgulok! így „nyugtatom”: és attól vajon könnyebb lesz? bejárom a muzeumkörúti antikvár boltokat. két könyvvel leszek hirtelen gazdagabb, egy a hiányzó márai naplók közül: 1984–1989, és egy szintén márai beszámoló – írókról, költőkről. (ha valóban elfogulatlan véleményre vágyom – márpedig mindig arra vágyom). délre kell visszamennem a kórházba, akkor közlik az eredményt: hat tüsző ép. további eredményt másnapra ígér a spermágus.
mielőtt haza indulnánk még betérünk egy dupla burgerre a kálvin téri zingbe. itt a legjobb az angus burger. tocsogunk a szaftban az a szószban. ha most nem leszünk covidosak, akkor jó eséllyel talán soha. ezt a burgert egyszerűen nem lehet normálisan enni. szerencsére a maszk maszatos képet is takar.

0531/2021
l’ambrus

Vélemény, hozzászólás?