(Asszisztált reprodukció) /Repróversek – X./ Megint SOTE. Megint vérvétel. Megint HCG szint. – Nem az enyémet mérik, de mintha mégis. – Az órámra nézek, reggel hét óra van, kint várok a kórház előtt. A derengő kijelzőjére ujjaim már szinte ráfagynak – írok, de minden második betű félre megy. Körülöttem csikkek, Fölöttem cinegék próbálják túlkiabálni a város hevét – kevés sikerrel. A szemközti szalonból fény szökik az utcára, tábláján felirat: Zádory & Faragó, – Ki az, aki ilyen korán nyirat? Úgy tűnik akad. Szívem kijön, átölelem, – még erőtlen, felkarolom, indulunk haza. Modern a kor, az eredmény (is) majd otthon fogad. Laptopot elő, közös a nézés: PDF letölt – PDF megnyit: HCG, a szint: 0.0. a jövő belénk ég: – – – – – Megint Sote. Megint vérvétel. Megint sírás: Kezdhetjük újra. Másnap a tükörre írja: „Nem adjuk fel!” – soha Szívet rajzolok köré, és bénán lefotózom, megírom, – most már Public. 1211 2020 L’ambrus 1211 2020 L’ambrus
Drágakő
(Asszisztált reprodukció) /Repróversek – IV/II./ Ím, egy emberi kéz – reszketeg: a még önálló tudatra nem ébredt, parányi sejtelmek felett sorspálcát tör! A tudós idegen jött, láttamozott, s felkiáltott: „Drágakő!” A forma valóban: tökéletes! Gyémánt – mi így neveztük... Te vagy a kiválasztott! Most örülj – egy keveset –, te is kedves, aztán készülj, mert jön a második, rögösebb menet...
0822 2020 L’ambrus
merülés
Életem vérző, lelkem merülés: – elernyedt testem bekamerázott földi mikvében lebeg, s nincs az a leszületett emberi jellem, ami minden kipattintott ideát elég kóserré áztatna ahhoz, hogy test és szellem megtisztulva méltósággal átkelhessen, egy magasztosabb rítusra – de majd odaát, a legfőbb mikvésnek, minden vérző nyílásom felfedem. 1213 2020 L’ambrus
Félelem
a haláltól? – ugyan, attól én nem félek, hanem ami az után! de ne jöjjön, nem jöhet semmi! mondd, hogy nincs ott más, csak némaság, örökös mozdulatlanság. nem kell a lélek, s nem kell az emlék, sem a képek sem a vágy csendet akarok, – érzelmek nélküli végleges megnyugvást. 1210 2020 L’ambrus
A következő borítón már nem lesz rajta…
Antikváriumban. Máraitól keresem a „Mint a hal vagy a néger" című verses kötetet. Az eladó jófej, fiatal srác, be nem áll a szája, szófosásban szenved – illetve nem szenved, valójában élvezi hogy beszélhet. Szerencsére értelmes faszságokat. Ezt le szabad írni? Mindegy. Megjegyzi, hogy nem találja, de még csípőből hozzáfűzi: – A következő borítón már biztosan nem lesz rajta! Mire generált naivsággal visszakérdezek: – A hal, vagy a néger? Ő meg folytatja, de már valaki másnak, és teljesen más témával: hogy a csajoknak ő mindig előadja azt a sztorit, hogy ő valójában egy disznóólban dolgozik, és ahogy itt körül nézek, nem is füllentett olyan nagyot. Könyvek mindenütt, szanaszét halomban, rendezetlenül hevernek düledező kupacokban. – Aztán… – meséli –, mindig elképednek amikor azzal nyitok, hogy egy disznóolban dolgozom, – majd folytatja az állítólagos épp aktuális leánypublikumnak: – Felhúzom a gumicsizmát, megfogom a tápos zacskót a két csücskénél, és a vájuba öntve megetetem a malacokat. A lányok persze nem tudják, most is épp azt csinálja, majd így folytatja: – Ilyenkor aztán a szerelem bimbózó rózsája az arcokról szépen látványosan elkezd lehervadni. Egy másik tag a boltban hirtelen közbevág: – Miért nem mondod nekik azt, hogy velük fürdesz, velük hálsz, masszírozod őket, és hogy miattad nem kapnak köszvényt. No, hát itt szakad meg hirtelen a történet, mert indulnom kellett. Le is alkudtam gyorsan két jó állapotban lévő egyéb témájú kötetet, és szép csendesen fejet biccentve elköszöntem. Épp úgy, mint a hal vagy a néger. (Ha esetleg, valakinél az említett verseskönyv fellelhető, az kérem jelezze felém privát üzenetben.) 1208 2020 L’ambrus
Tétova léptek
szednél-e jakszart hatezer méteren – plázáknak kurvája, hogy vaskályhádat befűtsd, s azon, na mid vagyon? ha megfejted: jószágod teje forr. 1208 2020 L’ambrus
véges
időm fogyatkozik, verseim rövidülnek. endre, tán titkon fel is sóhajt. hála a teremtetlennek! ajánlom írásom. olvassa? francokat! – hála. türelmem vastagon: minden vétlen szemű sor felett. 1207 2020 L’ambrus
Szívkamra
A Gottsegen György Országos Kardiológiai intézet „Szívünk kamrája" elnevezéssel, találkozási termet hozott létre a szívbetegek és hozzátartozóik részére. Az ölelés műanyag falon keresztül történik. A betegek hetekig nem találkozhatnak személyesen szeretteikkel. Szívkamra Gyönyörű gesztus – az önző világban, igazi ünnep a szemnek, amikor a hír asztalára nemcsak a bűn kerül –, hanem ha egymásra odafigyelünk. Pandémia ködfelhője alatt hozzátartozót ölelsz, apró varázs ugyan, de értéke felbecsülhetetlen, – még akkor is ha az érzést burokban, plasztik kaliton át kapod, mert a szeretet olyan akár a szellem, vagy a fénysugár: megfoghatatlan, áthatol az üvegfalon. 1204 2020 L’ambrus
A legbiztosabb védelem
Nem szeretem e szót: „különös”, egy Ady versből zúdul rám, – különös ez, különös az – még csak nem is egy egzakt dolgot leíró kifejezés, nem szólítja nevén a rémséget. És ez a film is, minden csak nem különös, egy újrajátszott álomkép, mely örökös félelmet gerjeszt. Itt ólálkodik – ki tudja mióta –, berágta magát elmém szörnyespolcára, és az önkényes gépész, gyakran kedvet kap, hogy kínozzon: befűzi a rettegést és kéretlen játssza. Felriadva, a jelenet éberen is forog, ajtón kúsznak be az árnyak, míg a hűs szobában ijedten szerelmed kezét kutatod: Angyali védelmező! aki oly törékeny, és mégis, erősebb most mindennél! Neked, ő a legbiztosabb védelem – álom sem foghat rajta!
1204 2020 L’ambrus
Nyelvvel, vagy tenyérrel?
Akadt-e legény, ki a letűnt kódexes korban, kenyérért tenyérrel áldozott a király őszintébb felének? No és akad-e legény, ki a modern társadalom lapjain, zsíros jussért nyelvével legyintget szaporán, urasági sáros ülepet? Épp most olvasom: ritka nyelvvel, ritka nagy szerencséd lehet.
1202 2020 L’ambrus
Nyugodt vagyok
Nyugodt vagyok, nem kiabálok nem sietek. Hagyom, hogy a dolgok körül öleljenek. Nyugodt vagyok nem kiabálok nem sietek. A jellem, ami üvölt belőletek. 1121 2020 L’ambrus
ILLYÉS GYULA – Abbahagyott Versek
Új könyv a gyüjteményemben: ILLYÉS GYULA – Abbahagyott versek.
Egy picit szakadt a borítója, de amikor hatszáz forintért szembe jön veled, nem fogsz rá nemet mondani. Főleg, miután belelapozol. Finom!
Reprodukció
(Asszisztált reprodukció) /Repróversek – IX./ Újra itt vagyunk. A lépcsőn emberek. Maszkban. Sorban állnak. Önmagukat reprodukálják. A libbenő ajtó felett felirat: Asszisztált Reprodukciós Osztály. A folyosón nők, férfiak – párok. Meddők. Valaki épp zokog. A rendelők bejárati ajtaja felett ormótlan kiszögellés, mint egy galaktikus architráv, vörös pontokkal számokat tüzel. Születési hó és nap. 1021. Mi erre várunk, ez lesz majd a mi számunk. A folyosón lyuggatott fémpadok, szürkék, koszosak, hidegek. Támlájukon vastag zöld ragasztószalagok, jelzik hova ülhetek. Tartsd be a másfél métert! A járólap fugái egykoron fehérek lehettek – vagy világosszürkék –, most: feketék. Magamban megjegyzem, egy alapos súrolás rájuk férne. Kisegítő érkezik, az ajtók műanyagfogantyúit törölgeti, bár azok nem koszosak, de fertőzhetnek. Covid alatt ez előírás. Már látjuk a dereshajút aki a fagyasztóból ma kiemeli a „málnáinkat”. Remélem nem ejti el. Remélem életképesek. Lassan kiürül a folyosó. Már csak mi maradtunk. És a szemközti síró pár. A falakon mályvaszínű plasztik keretben reprintek, tehetségtelen festők lilatónusú képei. Kivehetetlen, lehangoló. A pad amin ülünk egyre hidegebb, nyomja az ülepem. Kedvesem megjegyzi: nem kevésszer jártunk már itt, de a Murber dokit még egyszer sem láttuk. Azt mondja egyre kisebb. Ránézek, valóban. Már egy órája itt ülünk. Végtelen történet. A síró pár férfi tagja, hirtelen feláll majd elsiet, valószínűleg munkába megy. De előtte, még gyengéden megsimogatja kedvese arcát. Pittyen a szám. Nem a mienk. A pár hölgytagját hívják. Pócsi doktornő rendel. Mi is rá várunk. Valaki odakint hangosan felröhög. Minek örül? Kedvesem kezet fertőtlenít. Harmadszor amióta itt vagyunk. Valakit épp kitolnak egy kerekesszéken, túl van a beültetésen. Őt nem a szőke, halálfejtetkós asszisztens gurítja most ki. Közben egy üres kerekest gördítenek vissza. Vajon ránk vár? Remélem. Amúgy nem egy órája ülünk már itt, hanem kettő. A hármas rendelőben szünet nélkül csörög a telefon. Senki nem veszi fel. Valahol egy standard digitális hang is jelez. Hallottam már máshol is. Kávézókban, ott a pékáruk elkészültét jelezték, áruházakban, amikor a tolvajok jöttére figyelmeztették a bolti alkalmazottakat. Itt vajon mit jelenthet? Felálltam, ideges vagyok, járkálok. A falon további képek, újszülöttekről, egyszerű keretben. Többnyire ikrek, az egyik gyerek kádban, a mellkasán sárga gumikacsa. Prüszköl neki. Aranyos. Alatta egy szemetes, tele véres pamaccsal, ide dobálják a vérvételesek a nyomó gézt. Azt hiszem ez a hivatalos neve. Nem fontos. Szólítanak, bemegyünk, Pócsi doktornő kedves. Mindig kedves. Közli az első málna megromlott… majd folytatja, a második még „ehető”, azaz beültethető. Kijöttem. A beavatkozás ideje alatt nem maradhatok. Írok. Elejtem a telefont. Megcsörren. Kedvesem az: túl vagyok rajta! – közli. De nem málna, inkább avokádó – folytatja. Nem baj! – felelem. Elfáradtam. 1127 2020 L’ambrus
Végtelenbe
kettő a rétes a cukros a tányérban
kettő a szerető a lucskos az ágyékban
kettő a here és a bere is a tajtékra,
meg még mikettő?
kettő a galamb a szara is a tányérban
kettő a kanál és a kristály is a kávéban
kettő a párt is meg a pánt is a vállamra
meg még mikettő?
1125
2020
L’ambrus
fick dich laszlo
antik fényképezőgépeket gyűjtök, adok-veszek, felkutatom a jó állapotban lévő tüköraknás ritkaságokat, de persze nem járom le a lábam, hanem csak tudatosan kattintgatok. az osztrák honlapok többnyire alkalmasak is az efféle bizniszek lebonyolítására, bár a náci mentalitás, az online jódlizók fénypapírra vetett orgánumából nem kopott ki. a tiroli gatyások nyelvezete nem mindig kifinomult, sőt jellemük sem épp az a székelyes, míves faragott kapus, hanem amolyan szikes hegyi kurta kecske, sebaj, nem habozok, gyorsan rávetem magam egy meghirdetett 2.8F-re, Rolleiflex a lelkem, szép állapotban van! és mivel ez a „willháben pünkt áté” – piactér, ez áll az oldal címében –, én, a vásárló, ahogyan illik ajánlatot teszek, annak vélt jogán, hogy a „VB” mint Verchandlungsbasis mi magyarul annyit tesz, hogy alku tárgya, vagyis az ár még némileg alkuképes, és előrevetíti hogy a tulaj puhafa azaz valamelyest faragható, de Thomas Feldhofer – keményfejű Grazi lakos –, és nem adja magát egykönnyen: a vékonyka mintegy 800 Eurós ajánlatomra viszonzásul, szexuális javaslatot tesz: ...fick dich Laszlo… 1125 2020 L’ambrus
Lopva lépsz a balkonodra
Lopva lépsz a balkonodra
cinege nász sem riad,
ajtónyitás halk neszére
tenyér csendet símogat.
Utoljára hátranézel
csörtetők vad táncterébe,
s véled: szíved ritmusa
nem riaszt fel álmokat.
Te a maggal is beérted!
tudod, hogy hasztalan várni
végzet igazát, lelked
lógva minek is hagynád?
Üvöltésed, lyukat hasít
a létbe: pont így jöttél s
most így rohansz dícsre,
a fénybe újra így születsz.
Lopva lépsz a balkonodra
cinege nász sem riad
ajtónyitás halk neszére
egy tenyér sír csak:
csendet símogat.
1123
2020
L’ambrus
fotó: Ambrus László
Tartozás
beléd ragadok magamból adok elvárom hogy viszonozd felettes kényszer hatalom zsákmányod vagyok önkéntelenül ellenállok – behódolok akaratodnak: én a kiszolgáltatott felkínálom nemakaratom önfeláldozóan átadom, színem deszaturált rózsa: derengő totem őszinte (is'a) szerelem, de jaj, ha a szoknya érett gyümölcse ragyog, titkon fordul utána csöpög a tekintet, lesütött szempár magyaráz: megcsalás! nyomában perverz vágy liheg önkielégítő szeretet: magadnak-szülő! hűvös világra lelket nemző! és csak forgatom, mint szamár tovább a lisztté örlő kereket: mily kegyetlen ajándék vagy te énnekem drága lelkiismeret, feléd (is) tartozom fogd erősen, szavam foghatatlan, a tartozást egyszer istenbiz’ – megadom: csak előbb beléd ragadok „adok magamból” önzőn, épp amennyit kell. 1120 2020 L’ambrus
(és) Millenáris a park (V.no.2)
/Széllkapu/ Ősznek vaskos-derekán. fejem már lehajtanám... padnak nedves ágyékára. Tűnődöm: pár szem libbenő komposzt ami amott a gallyról tétován cikáz, omló falevél, mi úgy tűnhet „egynek”, mint a „csúf-természet” okozta ártó kozmetikai malőr; de bizonnyal a többségi emberi szemnek aligha lenne útjában e szösz, és „tán” még jót is tesz a biológiai körforgásnak!? – Nem tudom, csak gondolom. Nem volna-e jobb hát hagyni, – halkan kérdem – ott rohadni? Persze-persze, a „cleaning protokoll” – tudom. De így novemberben, most őszintén ki az a barom, aki az eső áztatta hűvös fű ágyban a sáros levelek málló zugában hálni-fagyni vágy: ki fetreng dermedt földnek meddő hátán? Én pihennék. – Köszönöm. A padon. – Köszönöm. Költenék. – Köszönöm. De ez a kertész, csak nyomja nyomja, pedig nyomhatná e tülköt éppenséggel valahova máshova. 1118 2020 L’ambrus
Zöld a pázsit (V.no.1)
Egy a téma, kettő a változat. Millenáris élmény két huzatban. (Vázlatok) Zöld a pázsit (V. No. 1) /berreg egy levél*aszoda/ „Itten kérem, ki van adva feladatba: A pázsit legyen mindig gondosan karban-tartva: legyen zöld, és legyen tiszta!” A csók is szabad, és a füvön hemperegni, lazulni: füvezni kikapcsolódni… (sátöbbi.) Akkor mégis mi az, ami téged zavar? csak nem alattad a rothadó avar? De bizony hogy az! Pontosabban a buzgón áhított avartalanság. És hogy zavartalanul élvezzem a tóba libbenő-billegő hegyi barázdát. És a pihés kacsa-valag csobbanást. De nem megy, mert berreg: fejembe zúz a kézi traktor zaja a motoros kertész, a levélbaszoda – és ez már trend úgyhogy ne is rám sértődj meg, ha itt-ott kiliffen a farok szó vagy a pongyola (rühellem de mondva vagyon: fejlődik a társadalom...) – Szóval zúg-búg ez a „szar”, mint millió döglégy a beköpött disznó fülében, és joggal kérdi az ember, a morcos nyugalomra vágyó: hogy tesa! figy! egy szimpla lombgereblye tán halkabb s „környezetkímélőbb“ lenne s minden avar, s zavar nyomban eltűnne a látogató pedig dorombolna boldogan.
1118 2020 L’ambrus
A szemembe nézz!
életem során a „nagy” beszélgetések mindig árulkodtak. a testek beszéltek, az emberek papoltak. szemeim akár az inkvizítorok: vallató füllé fejlődtek, ahogy a kémek észrevétlen hallgatóztak, és lefülelték a füllentőket, röntgensugaraik átvilágítottak árulót alattomost számítót, és mind a kigyószavú sziszegőt. idegen szemek hazug hártyáin tiszta tükörpárt kerestek: de könnyen felismered ha a lélek maszatol serceg a tekintet akár a kígyó, a napra is kifekszik: „erőt” gyűjteni jobbra-balra kanyarog – kitekintget hajlik vele a mondandó! a testbeszéd a póz persze sosem hazudik ha éberen figyelsz minden gaz kihallik, jellem éget akár a nagyitó mellyel gyerekkorodban kísérleteztél kint a kertben: tréfásan-halálosdit, kegyetlenesdit játszottál! mi lobban, mi kél lángra s mi vész örökre a kitinpáncél meg csak sercegett: bogár szenve lett, élvezted míg a nap sugarai egyre büdösebbre perzselnek férget, csak itt már humán-bőrre megy: itt a mismásolók álcája sistereg, és nem csak a kihúzott láb az amitől sántít a kétlábú, hanem a lélek is csalfán tolja tomporát: pucsít! de megismerszik az ilyen könnyen: fürgén forgatja a nyelvét meg a szemét! szemedbe sosem néz! – engem sasolj, ne a földet! – 1117 2020 L’ambrus
Két csóka
Ütjük-verjük egymást De megérteni? Azt soha! Én hátra dőlnék, Ő meg csak menne-menne, mint tikkadt kafferbivaly Afrika seggén, bele a vizenyős veszedelembe. / … na és a többi és a többi … / mindenestre, hogy értve legyek: Ez itt én vagyok, ez meg itten egy emberi szavakat képző tollas zseni: a csóka-lelkem. 1117 2020 L’ambrus
Szemfényvesztők
Lenyúltam a bűvész torkán, kirángattam otthonából egy undok, kapálódzó nyulat: A mágus persze megorrolt rám, mert az ámítást, amiről a show ugat: lefejeztem. A féltett trükk besült, és taps helyett a sorok közt hangosan a megvetés ásítozott: a művész nevetség tárgya lett. Most itt ülök, és közben gúnyos vigyorral követem, ahogyan előttem bundában csupaszon a sok szemfényvesztő bukdácsol a fűben. 1116 2020 L’ambrus
Ady csókja
Ady csókja / A lány, aki a puncijára Ady fejet tetováltatott... / Szegény. Kit sajnáljak jobban? A lányt, Adyt a puncin? vagy aki Adyt – (Bye) hosszú nyelvével – mostantól szájon csókolja. 1116 2020 L’ambrus
Maszkomhoz tapad
Maszkomhoz tapad egy arc rám löki bűzös lehét, mert kell egy elkefélt lét hogy megalkosson nem létező dolgokat. Gyűlölöm! Mennyit érek? Épp ezen töpreng egy maszk. Semmit, és mindent: Ellököm tőlük a bajt, lelküket óvom. A viszonzás? Szövetembe köhögött nyál, és felhörgött takony. Köszönöm, épp ennyit akarok. 1115 2020 L'ambrus
Beleszítt a „költő”… (annya valagába)
/poetabos laureatus / – hogyaszongya... – Beleszítt a „költő” a tajtékzó pipába hátradőlt, beleböfögte bölcselő-füstyit a levegőbe oszt aszonta: – Na! most valami kurva nagyot valagítok ide a pofátokba! Netek! – tarhált egyet. Osztán csak szítta-szítta a bagót meg a taknyot, meg a szuvas fogait: fing ömlött a tűzokádó száján, – onnan osztán más nem is gyütt, – mert hogy a költészethő nem sokat konyított vala, na, a’is biztos (vala). / És ez a valaki akár én is lehettem vóna, és minden poéta aki egoista vagy túlzottan költői. / 1113 2020 L’ambrus