valami rángat a téridőben: a hülyeség, meg az ideg. zsibbadt tekintet mely egy vakító lapra mered, a vérben a fehérbor táncol. súgd a szavakat, és – közönnyel – parancsra gépel az ujj. kiégtem, de – nem sírok, mert – ez is: valami „új”. 1008 2023 lamb
szántván a jóseggű paraszt
szántván a jóseggű paraszt, – belőlem biz’ józsefet, attilát fakaszt: – tehene már nincs, csak maga... aki paraszt! – kihozza belőlem az állatot. háundemes a gatya, idegeket feszít a sok tik-tok-os kínai, a traktoron pattog és tőggyel elad. szántván pucsít a jóseggű paraszt, bekaphatná már valaki, vagy mind ––. 0929 2023 l’amb
de ronda ez a gyerek
képeket nézegetünk: úristen, de ronda ez a gyerek! – sikít fel őszintén, egy barát. az öcsém gyereke – közlöm vele, nevetve. 0929 2023 l’amb
meghalt a kurva
ej, oda a vigasság, de a poklon innen, a kolonizáció csecsén lógók, képmutatnak! groupban érzékenyítve nyögnek: csuklanak, ha az „anyjukat” nyanyázzák. 0929 2023 l’amb
aquamation
komoly dilemma előtt állok. műtrágyává legyek, avagy hamu(ká)vá? locsoljanak kimúlt-dermedt testemre kálium-hidroxidot, vagy pernyévé perzseljenek gyászoló rokon-kezek? kényszermérlegre taszít a halál: előbbinél sóvá, aminóvá re-manifesztálva egy életnyi erőlködést, mely még egy veteményesre való koktélparadicsomnak minőségi tápanyaga lehet, míg utóbbinál hamvaim híveim könnyes polcára porcicát gyűjtő hamuvederként települnének. mígnem... – valaki véletlen – egy vasárnapi nagytakarítás közepette könyökével szellemszájba nem ver, s a porszívó gyomra – nagyot nyögve – hamvaimtól megtermékenyülne. 0626 2023 l'amb
barátom
barátom a csend, de néha ő is túlontúl hangos. belül kiabál. száját könnyűszerrel be nem foghatom. talán fülek nélkül, agy nélkül kellene élnem. vagy egyáltalán… 0407 2023 l’amb
nem rúg belém
hónapok óta nem rúg belém…, beléd rúgok hát én, ihlet! megihletem önmagam s bebizonyítom, hogy nélküled, sugalom nélkül, semmi – üres fecsegés – a költő kifordított citrom, hús nélkül. 0405 2023 l’amb
Ó ti tiszteletre méltó kurva keresztények,
az isten „áldjon” meg benneteket! agancsos kapuk alatt szolgáljátok az urat, s az úr így-úgy majd a földi közönséges közösség erejével viszonozza azt néktek! …és lőjétek pofán a nyulat, zabáljatok, gyilkoljatok, lopjatok, hazudjatok, molesztáljatok gyermekeket titkoljátok, ferdítések a tényeket! zúgjon a közhely: „az igazságot hirdessük alkalmas és alkalmatlan időben" – mily finom anyag! szövete tartós hazugságból szőtt. isten! vakondokok istene, hangyák(ok) istene, fűszálak istene, akármi(stene)... a belső békét keresed? nem leled? – veszett allél, megértem 0313 2023 l’amb
Anyám bekövet
ne kövess anyám, ne kövess! ne oszd, ne lájkold bejegyzéseimet. felfohász: ne fúljon ki a strófa s a mondandó, elmondom miért ne: sok dolgot írok, még többet gondolok, amit le nem írok csak az az érdekes, az az igaz, ami a gaz! de én csak a szennyemet rázom itt halomba, a gyom ami belül gyökeret vert, ki nem írhatom. 0313 2023 l’amb
drágáim…, panel lágy
ölébe sz@rult sorstársak!
nem jól aludtam. dühödten, fáradtan ébredtem. éreztem, csipában teli lesz ez a nap. – természetbarátoknak fordítva is dalol ez a „madár” – tudjátok, vékonyak itt a falak. még a szar is áthallik: a gatyán átsprintelő metán, a szomszéd falun érett szofisztikált kacaja, a macska parkettán guruló fém gombolyaga, a kopogó papucs, s az utána guruló henger, a gyógyszerem, a vizelet egymás fejére csobogtatása, az otthon magányában hátrahagyott kutya fájó vonyítása. halljátok (ti is), vonyítok én is! papírvékonyak a falak! s míg a lift a mennyből a földszintre ér remélhetőleg a tapintat, s az intelligencia is szintet lép, felfelé! mert türelmem bár az ózont hasítja, véges. bizakodom, hogy te is felfogod: ez nem egy tanya, ahol tíz után megengedett a nyerítés. itt nem dörömböl be petőfi papucsban, hogy „csendesebben vigadjanak”, csak én. kidülled a szem? mostanra közelebb hajolsz, már a lehelleted érzed. keresed ki írhatta ezt a mocskot, ki véste a lift beszűkült falára, hogy tágítsa bennünk az intellektuális teret. megmondom azt is, ne keresd… tízpontos fraktúrral mondandóm végére vésem. 0313 2023 l’amb
az finom lesz!
csatt, csatt, csatt csattog a fityma meg a makk de ez nem pornó ez irodalom… kommunikáljunk, közeledjünk normalizálódjon a helyzet, senki többet, senki szebbet nem is követelhet. D(é) az Egy – petőfi a fétise, egójával kitölti e kicsinyke teret, s az éhezők viadalából a magvak – termékeny vagina helyett –, a szőnyeg alá repülnek. csatt, csatt, csatt! csattog a fityma meg a makk de ez nem pornó és nem is irodalom. 0214 2023 l’amb
mandarin szemem…
mandarin szemem fakó kéked öle maszkolja, s birtokába vesz mint lehulló falevelet, a rothadás. sugaram gyenge, erőtlen, épp hogy egy lombkoronára elegendő. lényem át nem hatol rajta, mert a szomjas falevelek kusza ereikbe kacagva fényemből szintetizálnak. mandarin szemem fakó kéked öle maszkolja… öngyászom ez, s bennem egy idegen a gitárt mollra hangolja. 0112 2023 l’amb
ezt a költőt
ezt a költőt nem tántorítja el a magnemértettség (sic!) ködfátyla, nem módosít, nem idomul, rímre pöcsbajszot söm' pöndörít. szája sem remeg…, csak közönnyel konstatálja, hogy megint egy dilettáns, aki gondos gondolat szaftjában üvegszemet – hiába is – tunkol. helyette – tudomisén –, éppenséggel szippanthatna, vagy pecázhatna is, valahol valamit. 0102 2023 lamb
sziluett
most téged kapott el a pillanat..., sötét komor kamrájába hívott, megörökített. dermedt, statikus a kép alá mit írhatnék? tragikus, de a kompozíció már így marad: a test lebeg, a lélek fókuszon kívüli köré könnyes fényfoltok vetülnek. 0102 2023 l’amb #szelfuttahu
félszek (filter)
egóm merev, beveri a fejét a korba: nyűge, hogy nem bírja elviselni agg, rongyos énem. kit verek át, ha profilképnek, vén fejemmel feltöltöm majd tizenéves képem? 1228 2022 lamb
meddig él
meddig él ki rosszul alszik s meddig halott aki él, és ez a szent? ha imára kulcsolja kezét kívül bíbort ölt, becsapva lelkét: mint csomagolásba burkolt penész. sírbolt ez már, így vagy úgy mindegy is ha lüktet, vagy szikkadt az ér, kérded, meddig él ki rosszul alszik, kérdem, meddig halott aki él? 1024 2022 l’amb
eco mód
hűtőm, léhűtőm mondd, mit egyek?! az igazságot keresem benned is, remélem kong ott valami. tekerem, de csak a gazságot lelem: megfagysz, jéghideg! langyos, langyos, melegszik, üresség, tűzforró! megvagy: leereszteni, kifosztani téged is könnyebb, mint feltölteni – értelemmel. 1023 2022 l’amb
vetett ágyban mellébeszéd
vetett az ágy, reggeli a kávé, álmos-omlós a gondolat, még forró a croissant is, tölteléke édes: de jó, hogy féktelen e tüdőbe áramló levegő, és hogy odakint az eső…, csak ess! bevackolok. mellettem egy gyöngédségbe mártott szív. mi több – lehet –, amire még vágyom: tetteinkben ne a vágy, hanem az értelem domináljon? – csudát! azt a vágyat már elengedtem... még forró a croissant, tölteléke édes: jól laktam kedves, már csak a szemem az ami éhes. 0514 2021 L’ambrus
hungarizómák
fa szizmok, föld fölötti módosult szárak tékozló torz rizómák erre születtek: port szívnak, s kurvát keményen tarackra vágnak. korrupt itt még a napfény is, mely rügyezteti őket. megfent ásó, nyaktiló segíthet? nem elég itt (kia')babám, ha az „ezek bazdmeg" kiszalad. a kurvaanyázás kontraproduktív, és erőtlen. – mi más marad? 0916 2022 l’amb
koffein h(átra)arc
kemény vagyok nem iszom kávét nem! kibírom, mert kemény vagyok ...attól még kemény vagyok, mostantól megint egy darabig. 0915 2022 l’amb
hiszekedned’ meglásd
oly kövér disznó vagy... te nekem vallás! gyermektől csíny, vén(y)től kötelesen: bűn az áldás. amaz lisztből vízzel engesztelést konszekrál emez kiváltja, s átszellemülve kéjjel nyeli be. hívő, lásd: fej nélküli kóbor kutyára bolhanyakörvet húz; – eteti, simogatja, s ha lelke tüzel a fekete döggel hál. hallgasd, jajveszékelve ugat a képmutatás! adassék hát meg neki a bebocsátás! kezedben a zsíros vízum, a szakrális útlevél: – mondja kedves, hová lesz a fiktív úticél? ördög vagy..., és isten műanyag lábfejét csókolod: hívod a süketet, hívod a hangtalant, hívod üvöltve, hívod némán. 0908 2022 l’amb
mesehős kispadon
meríthetne az undor túlcsorduló vödréből, s köphetne valami ide illőt, valami frappánsat az egyszavas egoista mémekből – s mint valami magasztos szellem, átterelhetné a nyájat a kordon mögül egy emelkedettebb jellem felé… de rajta nem vágott ért a reverzális: mert hite már a hazugságok előtt bevésődött. 0908 2022 l’amb
tisztán
hozzám meztelenül lépj! vesd le fekete avítt ruhád, strájmlid hajítsd a tűzbe, s hagyd kívül mindazt, amit a csoda aggatott rád. én is így megyek majd feléd tisztán ölelő kezekkel, ha átengeded a helyfoglaló helyét, irányítatlan őszinte önmagadnak. 0704 2022 l’amb
furcsa lények egy Budapest nevű – zárt – palackban
Győrben születtem. Sokáig dolgoztam, s éltem Budapesten. Most ott élek, ahová hazamegyek, ahol a kedves szeretettel vár, ölel otthonom Székesfehérvár. Mindhárom várost – ahogy a sors hozza hol szívemen, hol a hátamon: viselem. Szememben a főváros, és a vidék: egy, és rangjukban lakóik mind: sorstársak, emberek. Magyar vagyok-e? ha kell a keret, és szíved így nyugodt, az vagyok: Márainál sem hontalanabb, sem magyarabb nem vagyok. Itt születtem, hazámnak hátat nem fordítok. De megbillent a kép! Amit egyesek itt magukról festenek – a honon belül: szürreális. Hirdetik magukról, hogy ők nem magyarok, ők büszke budapestiek! Ej! – külön(b) eredetük is van. Magukat így nevezik: a „zellenzékiek” – Elit ez a köpeny, de rideg és átlátszó – nem csak pártost, de pártatlant egyaránt – mélyen elszomorít, megaláz, degradál, s kirekeszt. – ez a „másság”, ez a „nemesség”. Hát hová tekeredik haza a köldök, a dacos burokban, az intelligencia gyűrött bugyrában? Ó, megérteni elvük, s egyszersmind megérteni nyelvük – Barátaim, hát mi nem egy közös nyelvet beszélünk? Mióta anyanyelv a politika? Mióta anyanyelv a kirekesztés Mióta anyanyelv a gyűlölet? Mióta anyanyelv az elszigetelődés? Nem, nem… nem érdemlitek. Ti, akik buzgón fennen hangoztatjátok származásotok, szátokra véve fővárosunk szent nevét, ti nem magyarok…, ti „különbek”, ti a „minden” vagytok, – csak (épp) nem budapestiek. 0411 2022 l'amb Ezt a költeményt a magyar költészet „haldokló" napjára írtam. Mélységesen elszomorít, hogy a politika lett az anyanyelv. Nem „látunk" mást csak balt, és jobbot. A szeretet kiveszett, a gyűlölet maradt, és vele a fájdalom. Ez a haza –számomra–, így a szívemben lyukas haza.
#hülyeruszkipicsák
/szívemnek – gyöngy – iluskái/ felfohászkodás: költő, ügyelj, gondosan fogalmazz! légy kíméletlen, s ha a helyzet úgy kívánja: ne dugd virág valagába érdes nyelvedet! ideg, te pedig gyakran hevülj, és mint kígyó köpj ocsmány pofájukba bénító mérget! orosz luvnyák! – ti, akik oligarchák seggében éltek, instalovon pucsítva tengetitek a hátralévő élet ráncfelvarrt napjait, halljátok savaim – túl az agyhalálon problémátok mi lehet égetőbb? – ezen keserves sorsdöntő órákban. chanel! a coco – annak hiánya. törülgeti is vala valagát, keserv keservét, felszakadó könnyeit a bűn. az ukrán aki „náci” – nem édes. a francia aki kollaboráns – oldalamhoz, eddig jól simult. – negédes. bosszúolló: rideg, nyír, a táska cserzett bőrén szalad, s követi őt a többi teenfluenszer: azta! minő „kemény” példát statuál – a gaz! az ukrán vér ezzel posztjukhoz – lelkük? –, duplán tapad. 0408 2022 l’amb