itt vagyok: isten ujjai lyukat ütöttek a fénynek, s a képek melyek az oculus falára vetülnek torzak, homályosak: szellemképek. – asztigmatizmus! – mondanám: dehogy, bár a teljes látókép elmosódott – a jövőtől félek. 1104 2021 l’ambrus
biden is
a biden is, – a bidén is, a tej is: aluszik. aludj el szépen kis blamázs. – tűzoltó ne legyél, mert (félő) leég a ház. 1102 2021 l’ambrus
rusvai-rusvai
rusvai-rusvai: „az oltatlanok általában kevéssé tájékozott, alacsonyan képzett emberek, és bizalmatlanok…" – úgy. adódik, hogy az oltottak bölcsek, s magasan kvalifikált genderek, kivéve aki a bizalomba belehalt, s eltitkoltatott. rusvai-rusvai: „mindenkinek fertőződni kell, lassan ráereszteni a vírust a lakosságra, – köhögöd – s így lesz majd nyájimmunitás..." rusvai-rusvai, bánhatod: hogy anyád mielőtt megszült, nem volt traktoros..., most nem lennék rád ennyire immunis, vagy rímbe rágva: zabos. kezedben ockham borotvája: hülyé’ vagy, vagy hülyé’? – borotválkozz. 1102 2021 l’ambrus
galina
táncolj, vonagolj, rázd a dagadt segged galina. élvezd ki az utolsó perceket! én csak alulról – a bőség asztala alól –, gúnnyal figyellek. mit kívánjak? ha a falábak törnek, súlyod alatt a világ megremeg. 1102 2021 l’ambrus
broadcast
csattog a szomszéd feneke, most épp nyög. derekasan megdolgozzák, úgy hiszem. – panelos, betelefonálós, találgatós. – a broadcastnak vége: behúzzák az antennát, betolják az ágyfiókot. 1102 2021 l’ambrus
boldogságos percek a tweetek mezején
igyál rengeteg vizet, legyen miből zokognod... vidéki nagymamám szerint azért crossfitezek, hogy minél több baracklekvárt legyek képes hazatalicskázni péééstre’. flexem épp, hogy ferigáll – az aranyéletből – jobbra púzott tinderen, s még rá is ért, s képzeld írt... – én nem tudom, de – meg akar dugni, úgy hiszem. szerencsétlen állapot: amikor nem ugyanaz az ember vagy, mint egy perccel ezelőtt, mert szégyenedben alaposan megváltoztál s a kicsi screen odaköpi: (visszavontál egy üzenetet, megint) tudd, az fbook’ figyeli minden szívbillentyű leütésed. aj-aj, ez a nagyon privát, ez a nagyon titkos – prémium lelki vergődés: pinavilág! és ha egy kurv@ bevallja, hogy: kurva? – ezt miért nem kukacoztad ki? – csúnyán beszélek, szkeptikus gúnyos geci (is) vagyok, – és még ateista is, hogy az isten b*szna meg (engem) a sátán, vagy a demeter hátán. ide jutottunk, feleim. – látjátok szümtükhel? a vodkásfülű nyúl, miért nyúl? hahh! kísért’ a fiókba: – „és ím felboncolám én a körülöttem lévő puha „pan flag”-es emberhuzatot. látod? – szép. (milyen legyen ady? – hát piros!) erőszakom jellemebben: sex, drugs n' business management... – ezt is felverte a dudva. jól hangzik, hogy: eat pasta & run fasta', de sajna egyik nem szarja a másikat. 1102 2021 l’ambrus
a (le)hámozás napja volt
ma olyan napja volt...: hámozós. a túró rudival kezdte – különben..., én nem tudtam, hogy azt is lehet; üvegpohárba gyűjtötte a deres, roppanós csokiréteget –, majd a narancs következett: csak néztem, a pucolt gerezdekről a vékony hártyát, mily gondosan fejti le. köhögött. – a párhuzam, hogy néha én is úgy hámoznék: de a velejéig romlottat, meddig, s hogyan? 0610 2021 L’ambrus
keféjjé’ meg… (édes rózsám)
keféjjé’ meg – édes rózsám –, narancsédes fidelitas dorongja „kertemben” zamatos tavasz vár! – no’ erre…, biz még a NERek is kivirulnak – esztergom víg szele, Te! ki a szoknyám alá szimatolsz..., kockázd ki babám majd a videón, szinte arcod cirógatja a csupasz csúnyám – alliterál. néked puszi – angolosan ej! (tve) a bazilika architrávja meg csak szemérmesen pislog a tájra, ha tartása elengedné: leomlana reá, nyelvvel előre, a szilikon dombokra. hopp! megismert a csuhás, – na essem’ egy puskáspeti – statiszta volt. mikor szemérmesen megpillant odakint, a szerszámával felém (legyint.) ámen. de szerencse, hogy a nyugatos B. misi emlékháza, már nem fért el a kliptyébe’! – vagy csak unalomból nem értem a végére – itt a refrén gabitól: keféjjé’ meg – édes rózsám –, haecce’ élünk is. (meg nem is) aztán meg kesergünk, me’ rossz „nekünk” (meg nem is). 0902 2021 L’ambrus
pas de Bourrée
/egy holland balerina bűze/ listám. szeretném pénzzé tenni: „stinky” titokzoknim, a kihalászott szennyest a ruhakosárból. a menzeszt látott spermafoltosat: a telt-rózsaszín punci illatú tangám, s a levedlett szétgyúrt sneakerem. a műszálas, izzadt stift-zsíros dresszem, mely testemre tapad, s bolyhos: kinyúlt nyakú dresszen-cián, s a feslett gumist, mely élvezettel markolja szilikonmellem, s a szexjelenetben leszaggatott harisnyám... szagrajongóm! fétisbolondom! remélem, ez megér neked egy bourréet: (szólj, ha még kell, hogy „érleljem”) na és hetvenötezer fontot? – meg (hát)! „mooi” balerinám... – 0902 2021 L’ambrus
időnként lehorgonyzom nálad
időnként lehorgonyzom nálad, és lerúgom magamról az éles peremű kagylók testét, – melyek kikezdik selyemfényű dongám, s lehúzzák elmém. – meglásd, hamarosan újra megvetem lábam aranyszín partjaidon! magány, írás, szabadságom! 1101 2021 l’ambrus
ó kína, drága kína
ó kína, drága – „agyba-szó” – kína a világ hálás tenéked! mert ura vagy te emitten’ életnek-halálnak... ó kína, te drága – „népba-szó” – kína kívánom néked jószívvel: – míg tüdőm levegőt befogadni képes – hogy ártó tökötök töpörödjön tőbe, s mutálódjon kutatóidban ezer felé, megannyi jóságos SARS-CoV-2-es dene’ géne. ... istenem add, térképbe vésett határain túlra egy se jusson: ne gyere kína keblemre. 1101 2021 l’ambrus
zárás
a zsák behegesztett hullája, befelé mosolyog: ne dobd rám a rózsát, ne szórd rám a földet! ne hullass testemre önáztató könnyet! az ki tőlem eddig látványt kapott, más párkányhoz kell hogy álljon: a költő fekete tóba hajította tollát, s felitta komor tinta-szavát a tiltakozás: önvád, ha lenyúlsz felém, homályba tűnő arccal, tudd, nem akarok visszatérni, – kezed is eltaszítom –, mert jobb nekem itt, ahol a leírhatatlan marasztal. 0830 2021 l’ambrus
flammarion
urániámra, édes hölgy! hadd cserzem ki válladnak bőrét, kopásálló fedlapnak. – ok. 1029 2021 l'ambrus
bárcsak…
bárcsak zsidó lennék. legalább a fájdalom, s a megvetettség kötne valahová. nem érzem gyökerem, s bár kallódó gyümölcseim látom, – őket el nem érem – csak a hátam sajog... bárcsak zsidó lennék. 1029 2021 l’ambrus
ő úgy szeret…
ő úgy szeret, hétvégenként panírba forgat kezet, s míg te pólyában világra csodálkozó szemekkel fényfoltokat kergetsz, addig ő éhségtől üvöltő szádba, sietve hámoz tápláló keblet. serdülsz. hallom. hangképző szervedből már nem csak a nyál, s a tej „csepeg” csodálkozol, ha faragatlan nyakadra főzi a levest; vinnyogsz, ha fejednek búbjára ül a barack? emlőnek rendületlenül, – nem így tanultad? – légy híve elébb oh…(?)! mert ki is vagy te valójában, egy hús-vér anya kölyke, vagy egy ékes buborék, egy „fogalom” szülötte? 0621 2021 L’ambrus
gendering
egy női szellem rím gyanakvón a földi tükörbe tekint: csinos vagyok, de lelkem rút testet költött: vágyam tesztoszteron, dús mint a cappuccino habja, mely a gőztől fehéren bugyog, lágy idom, ha lép előttem, utána vágyakozva fordulok. mondd hát édes, ilyen-é az isteni gondviselés: mikor a nő kívül tűsarkút koptat, de p(r)ofán belül – s remingtonnal csorbult önképén borostát kerget? tisztulj kép! el innen, fel a kibélelt netre, fel a menny.be! az oldal döcögve stíluslapot ölt, – a sávszélesség szar: s már tudja, érzi a bőrén, hogy mit jelent az elvárt társadalmi nem, a „lö zsender” fogalma: tarisznyád bikkfa? ügyelj, bimbajad ne fakadjon tejbe! / Angelo jön, és a Herceg – (kardot rántanak) majd egy jót szeretkeznek. / 0802 2021 l’ambrus
húzás
van, hogy már gondolatban áthúzom: pixelt se gyújtson a betű. minek a „villany”, az erőfeszítés, ha mázra áll a szem, és torzítva nyel hangot a fül? l’ambrus 0730 2021
széllkapu, kávé a normában
a széllkapu szökőkútjában, félmeztelen, csokibarnára sült gyerekek rohangálnak önfeledten; csupasz lábfejükkel kacagva rúgják permetté a járólap rácsaiból felszökő hűsítő vízsugarat. szinyei festményébe illő ez a jelenet: a fiatal facsemeték, hűs nyugalmat adó árnyékában, egymásra tapadva: csókolózó párok. az ügyetlen nyelvek mohó tánca „bokát” villant. arrébb barátok bontanak palackos bubis italt, az üveg szájáról pezsegve szökik a pázsit zöld ölébe a hab; ha jobban szimatolsz, orrodig kúszik, csiklandoz az édes málna illat. egy lány, kerek karimájú szalmakalapban: hátradőlve kémleli az égi vásznon, az egymást fáradhatatlanul üldöző nonfiguratív felhőket. elmosolyodik…, talán ő is belelát valamit a rohanó „habba”? – talán egy ugrabugráló nyulat? odébb, egy óriásjátékon: póktapadós célbadobón gyakorolnak a srácok… mindenhol a fiatalság, a rügy, a gondtalanság, a tehermentesség keserédes érzete. „there is a season (turn, turn, turn)” ez hullámzik a rádióban. közben egy kalandvágyó frissítő szellő, felkap az abroszról egy étlapot, senki sem siet utána. teljes a nyugalom. a gránit mintás poharam közben kiürül úgy, hogy észre sem veszem hogy akár egyet is kortyoltam volna a fekete savanyú főzetből. indulás…, néha ennyi is elég, hogy egy kicsit feltöltődj, hogy kedvet kapj, újra, az analóg képalkotáshoz: budapesti éveim, a jó öreg margitsziget, a „twin lens reflex” kalandok, messziről visszaintegetnek! – ehh, itt nosztalgiázik a „vén!”, itt dödörög… de tényleg ez van, valóban megöregedtem?
l’ambrus
csurgói kaland
fehérvárcsurgó. víztározó a gaja torkolatában. kedvesem a csúszós töltésoldalban lefelé araszolgat. előzékenyen elveszem tőle a fényképezőgépet: fogadjunk ezt jobban félted! nem, csak láttalak már kétszer így seggre ülni.
íme a természet lágy öle: bokáig kajtatok a süppedős iszapban. fogok egy centis békát, a sárból kúszik elő, kézfejre másztatjuk, levideózzuk. aranyos. a staropramen meg a táskámból hoppan elő szűretlen, zavaros.
már hason fekszem, egy kockás pléden. a szikkadt vízpartra terítünk meg a piknikhez. gere rosé, kifli, sült-sajtos virsli, paradicsom, paprika, újhagyma. tűz a nap. a foltjaimat égeti. szöcskék nincsenek, gyanítom ők is megsültek. felhúzom a fekete esernyőt a napsugarak ellen. kedvesem közben fajlistát bővítendő madarak után kajtat. van itt mindenféle szárnyas: szürke gém, kiskócsag, molnárfecske, kis lile. a fecskék szinte a fejemen landolnak. a szúnyogok is lassan, de éledeznek.
idén, úgy tűnik ez a nyaralás. a figyelmes nav ugyanis kiemelt egy százast a zsebemből, pont az utazásra félretett költőpénzt. nekik ez aprópénz, nekem jelenleg vagyon. a kedves visszatér. eszünk, iszunk, mozdulni sem bírok: hiába, fő a mérték. ha még sokáig itt aszalódunk a napon a dolmányos is fészket rak a fejünkön, vagy a lilék. bár utóbbiak félénk „party-állatok”.
csináljunk egy szelfit. ó jajj, és ó ne. tudom, én vagyok a selfie troll. az ernyő benne lehet? szörnyű vagy! akkor minek puszilgatsz. mert szeretlek. jah, és tényleg.
izmos fröccsöt készítünk. percenként landol benne valami zümmögő izé. rita italába is beleszédül egy nünüke. kiszedi, és a cipő orrára rakja. szerinted megmentettem? nem tudom, még él, de ne üljön pilóta fülkébe.
mögöttem megérkezik a méhlegelőtlenítő brigád. asszem rajtam röhögnek, pontosabban rajtam és az esernyőmön. leszarom.
a szürke gém, hangos nemtetszését adja ittlétemnek. olyan a hangja, mint amikor az öregasszony rádhörög a piacon, mert az utolsó csirkelábat is elhappolod előle. nagyanyám cuppogott mindig hangosan a levesbe főtt csirkelábakon. hosszasan forgatta a lábdarabokat a szájában, aztán elégedett arccal, a gondosan leszlopált csontdarabkákat a csontos tányérba köpködte. szemem sarkából undorral kísértem: mama! hogy lehet azt a gusztustalanságot megenni!?
óvatosan kiemelek egy muslicát a fröccsömből. én is életet mentek: figyelem, ahogy a lábszárszőrömön egyensúlyozik a lény.
visszafelé a zúzott kavicsos töltésparton jövök. kedvesem a lenti dzsindzsás ösvényen halad. így legalább nem ijesztem el a madarait. nyúúúl, kiált fel hangosan. nem tudom eldönteni melyikük ijed meg jobban. jé, és valóban: szép nagy, nyugtázom. próbáljuk meg becserkészni! esélytelen…, villámgyorsan eliszkol, de még a tapsi ülepét sikerül lefotóznia. új faj a listádon? hehe. hopp, ez meg egy tövisszúró gébics lesz, egy jókora kövér szöcskével a csőrében! akkor mégiscsak vannak itt szöcskék, állapítom meg, aztán lassan visszaérünk a csurgói kastélypark civilizáltabb tóparti környezetébe.
irány a famóló. cipőstől, zoknistól elmerítem lábaimat a tó hűs vizében. akkor még jó ötletnek tűnt. később a zoknim, és a track n’ trail cipőm szárítgatom a napon. esélytelen.
egy töpszli, aranybarna keverék kutya csapódik mellénk. a tóparti békákat kergeti nagy lelkesen. jól neveltnek tűnik. talán nem is emberek nevelték… kedvesem megeteti a maradék füstös parizerrel. a szeleteket egy falásra lenyeli. beszélget vele. a torockói serpa kutyára emlékezteti, ami felkísért minket a hegyre. szemem sarkából aggodalommal követem az ismerős jelenetet; megint kezdődik: magához édesget valamit, aztán jön a fájó elengedés pillanata, a nyüszítés. nem, nem visszük haza! se kutya, se papagáj nem kell a nyolcadikra. megbeszéltük!
közben kikapok egy mocsári teknőst a tó vizéből. mindenét visszahúzza a hinaras teknőspáncélba. aztán érzékeli, hogy nem akarok levest csinálni belőle, tudja magáról hogy védett, így lassan megnyugszik, kienged. egy darabig még nézegetjük egymást, aztán a stégről ugrik egy csukafejest a tó hűs vizébe.
a kastélyban a tervezett kávézást bukjuk: épp esküvő van. a buszmegállóval szembeni üvegtigris szerű közértben, szerencsére kapunk hideg ásványvizet. mennyi lesz? száztíz forint? kizárt, az nem lehet. az első hely már jó ideje, ahol nem akarnak pofátlanul lehúzni… vajon szeretetből élnek?
l’ambrus
újra leszívás
a SOTE-ra időben érkezünk, bár előtte kisebb dugóba kerülünk az erzsébet hídi feljárónál. őrület, hogy egy nüansznyi úthiba, mekkora fennakadásokat tud eszközölni a közlekedésben.
hét tizenöt. az embriológiai osztály tömve. nyomasztó a csend, szinte tapintható a feszültség. a nők visszafogottan egymást méregetik: őt ismerem, őt már korábban láttam itt…, vajon hányadik nekifutása lehet, és nekem vajon most sikerül?
viszonylag hamar sorra kerülünk. ma épp egy tégelynyivel több szerep jut nekem. az IVF eljárásban történnek olyan dolgok amiket nem szívesen írsz le, én sem teszem. aki jártas ebben a „világban”, az egyébként könnyen kikövetkeztetheti. tehát írom amiről úgy gondolom publikus, ami emészthető(bb).
egy férfi szerepe a lombik vállalásban amúgy rettentő „csekély” – kivéve amikor baj van, amikor törés, vagy meg nem tapadás esetén lelki tapaszt „játszik”. az ő lelkét ki tapasztja?
tehát a nőkre hárul a dolgok oroszlánrésze. a férfi, többnyire ahogyan az orvos is: asszisztál. persze, nem azért, mert nem tenne meg többet a párjáért, a közös cél érdekében: bármit, hanem mert tényleg nincs egyéb funkcionális teendője.
rövid dolgom végeztével, mi mást tehetnék…: NoR/Ma, a norvég stílusú pékség. útközben megint nyitott szemmel járok. olvasom az utcát és leírom amit látok. tanúja vagyok például annak, hogy egy iskolás lány, kis híján orra bukik előttem, az egyenetlen pesti utcakövek egyikében, majd ugyanazzal a mozdulattal hirtelen helyzetet is ment: futásnak ered, hogy leplezze korábbi ügyetlenségét.
egy másik lány, talán egyetemista lehet, hátán modern dizájn hátizsákot cipel. combig érő virág mintás lenge szoknyát visel. a szoknya egyik fele hátul felkúszik, így a bal fenék ive messziről integet. bármily szemérmes is az ember, egyszerűen ezt nem lehet nem észrevenni.
azon morfondírozok, meghúzzam-e a lépést, és utolérve figyelmeztessem az apró malőrre, hogy szia, ne haragudj…, de azt kell mondjam csinos szoknyád van! viszont, bizonyosan nem tudatos a kissé erotikusra sikeredett installáció.
lusta vagyok, így nem rohanok. meg úgy vagyok vele, hogy szól majd neki más…, vagy ha más is lusta, akkor a hátizsák előbb vagy utóbb úgyis lekerül, vagy a szoknya, amúgy meg lassan itt a nyár, a fürdőruha szezon, az meg ennél amúgy is lényegesen facérabb.
szóval míg e „lenge” május tomporát simogatja a budapesti tavasz, a kardamomos bullárom előttem szépen apad-ragad. már a másodikat eszem. a kezem megint csupa ragacs, minden harapás után ujjaimat nyalogatom, hogy mobilom kijelzője viszonylag tiszta maradjon.
miközben ezt a notepad novellát írom, a mellettem lévő asztalnál egy középkorú jóvágású férfi, aki kicsit Steve Jobs-ra, – az apple cég alapítójára (le kell ezt írnom? amikor már a pólyás is apple cumit szop?) – emlékeztet, hosszúkás kopaszodó fejével, hegyes orrával, stílusos napszemüvegével, boka fölöttig érő farmerben, szintén mosolyogva taperol, a mobilon. lehet ő is naplót ír? sőt, az is lehet, hogy épp rólam kanyarít valami ilyesmit: itt nyáladzik nekem ez a deresedő „dzsentri”. vicces lenne, ha ez valahogy utólag kiderülne.
ujjcuppogatás – (ez egyes politikusoknak nehéz szó lehet) – közben elhatározom, hogy a nemzeti múzeum felé veszem az irányt, és bevetem magam az antikvariumok avítt, omló gerincű gondolathagyatékainak halmazába. útközben, még a borostámba tapadt kristálycukor szemcséket szemezgetem.
az antikvárok tízkor nyitnak. az órámra nézek. fél kilenc. jobb híján irány a múzeum kert. leülök a szokásos helyemre, a kővé dermedt arany jobbjára. gyönyörűen süt a nap. megint megjegyzem, hogy baromi kényelmetlen ez a magasított háttámlás pad.
kedvesem üzen: nagyon izgulok! így „nyugtatom”: és attól vajon könnyebb lesz? bejárom a muzeumkörúti antikvár boltokat. két könyvvel leszek hirtelen gazdagabb, egy a hiányzó márai naplók közül: 1984–1989, és egy szintén márai beszámoló – írókról, költőkről. (ha valóban elfogulatlan véleményre vágyom – márpedig mindig arra vágyom). délre kell visszamennem a kórházba, akkor közlik az eredményt: hat tüsző ép. további eredményt másnapra ígér a spermágus.
mielőtt haza indulnánk még betérünk egy dupla burgerre a kálvin téri zingbe. itt a legjobb az angus burger. tocsogunk a szaftban, a szószban. ha most nem leszünk covidosak, akkor jó eséllyel talán soha. ezt a burgert egyszerűen nem lehet normálisan enni. szerencsére a maszk maszatos képet is takar.
0531/2021
l’ambrus
a kedves munkába siet
fejem tüsténkedő konyha, szemeim, remegő redőnyök. hajnali még az óra, az élet félálomban beköszönt: egy gondoskodó kéz nyitotta meg a vízcsapot. forgolódom... a konyha is forog, vele szédülök, csörömpölnek bennem a démonok. a villa fogai közt halk sikollyal átsiklik a víz, reflektív bőre cseppet hagy a borospohár falán, – nem látom, csak elképzelem –, aztán egy csók enged be némi fényt, s ugyanennyi reményt a kedves arca az: beúszik mint valami elmosódott fénykép, szeret – súgja fülembe halkan. nyugtázom, némán. ma csíkos pólót vett fel, kék farmerja, teste feszes, gondolata: munkába igyekvő. lassan eszmélek, fordul a kulcs a zárban: a kedves munkába siet, elköszön. 0716 2021 L’ambrus
útban voltak
„útban voltak, – hát megoldottam – szenvedjetek ti velük!”, lelkem keresed? harminc forintot sem ér, egy dobozba raktam, azt is, ki a napra aszalódjék. – négy vacak fecskefióka! mit nekem!? anyjuk míg távol számukra étket gyűjt: levertem fészkük kotródjanak, házamtól! de lásd mily kegyes a szándék, agyon őket mégsem csapom, garázs elé, ki! ott fulladjanak meg a napon. megtalálják őket majd a madárbolond mályiak csináljanak velük azt, amit akarnak! a csíny letudva, nálam többé nem csipognak: és ma végre de jót alszom, igaz-igaz, csak mint mindenkor. ej, újra humánus voltam – így mutatták, így tanultam – magamat így fürösztöm. 0702 2021 L’ambrus
kossuth-díj
a költő – ujjait bámulja, és – hümmög. az egyik vég bizsereg: lehagyva társait a magasba lendülne. óhaja kihallik: óh, be emelném fényét a kossuth-díjnak! 0621 2021 L’ambrus
(ó, magyar!) – márai-siralom
nem elég, hogy a rendszer kitaszított, de még ez a ku... „bandi” is belém rúg egy „nagyot”: azt köhögi: „középszerű író” (vagyok) az lettem volna? valóban..., díjam is ezért csak: posztumusz! kell, hogy magyarázzam? ó, az a sok jellem, ami – telen – exitem után, sírom felett elmélkednek. csak tudnám minek: dadog-fecseg mind, a kéretlen. – nekik szánom: ha rövid a tollad, toldd meg egy interjúval. 0622 2021 L’ambrus
aj, ez egy sóhaj
aj! – ez egy sóhaj, ami óvatlan kiszökött, egy: tököm tudja emoji. – miért nincs olyan? ha lenne, de becsülném! a becsületem… ím, e posztban száll el a madár, meg a k. anyja is, elé tedd ki inkább (kedves) – kérlek, úgy kevésbé frivol. aj! – ez egy sóhaj, ami óvatlan kiszökött, – de nincs baj.
0513 2021 L’ambrus