Lejárt, aki még rímre farag verseket, olyan mint egy csillámló boa: rakás fekete zsákba tömendő unalom, beleszagolsz és dohot köhögsz ha nem a gondolat, és a mondanivaló uralja művedet, csak újabb csilingelés, távol-keleti giccs lesz az irodalom rothadó alkalmi sufnijában, évente egyszer ha kinyitod – műfádra feltekered, vagy hogy közösségi tükör előtt szelfizz vele: szorítsd magadhoz alkotásod, és csodáld magad. Csodállak én is..., elhiheted.
0226 2021 L'ambrus
free SZFE: rögös történet, botlasz belé úton-útfélen. egy zsebéből a színes üveggolyó most másikba vándorolt, baj, vagy sem az alja itt is megnyilvánul, rendszer int: valami elébb kerül, most épp az egyszáz 51-esen ránt kést, valaki és vág: fiatal női arcot a gyáva! majdnem hím, valami súlyosan eltorzult – érzed? a fejekben, s ha nem jut be oda más hatalom forgolódó egén, csak vörös, és a narancs köd: az eredménye fulladás. kezem ijedten a másikra teszem pulzusomat mérem, nyugodt, az enyém úgy tűnik normális, de félek hogy itt nemcsak a covid az ami virál. Lényem! te ne emberi légy, annál több: értéket adj, és hangot, de életet ne végy.
0226 2021 L’ambrus
/mert nem elég jól írni/ „lászló, you are getting noticed” köpi időnként arcomba a linkedin – ekkora faszságot! ki vesz engem észre... anyámon kívül jó, talán egy kicsit túloztam, vagy nem, és nem karol fel a bájarcú irodalom sem, pedig de jól festenék Tóth Kriszta ölében, keblein? a Nők Lapja címlapján heverészve még a kék öltönyöm is felvenném boholytalanítva, hogy a Grecsóhoz színben „menjek”, „a vers a mi hazánk” ohh. – a kis hatásvadász de nekem nincsen vérgyökerem, az még annó Trianonnál elveszett, bár, ha nagyapám, és tőle anyám nevét a Tóth-ot én is felhegesztem – kipróbálom, legalább apám szaros hagyatékát hátrébb tolhatom az arcomból, és ki tudja, vagy inkább ki nem: Tóth A. László, vagy A. Tóth László – hmm, talán az utóbbi, megfontolandó: Friedmannak mondjuk nem jött be az alakváltás – viszont ő legalább igazi szenvedésekkel, igazi költő volt, nem holmi fényes szobadísz.
0225 2021 L’ambrus
dagul a-tsziganosz, hisz érinthetetlenek ők kan-ádiában: felüti orrára a nappert okul a láré, jaj de raj vagy te show-come out itt jó a lét, ujj de emelik itthonról a a lakatost, a tádét meg a rüfkéje is madonnásan lejti: „strike a pose", ittenem, ungriában be rossz lehetett savval le rommá lenni be szép ember lettél! – behódol a nyomor itthonról AC milánnak szurkol, maffiás-maflás az avatár: jól áll! vagyunk ám még itten páran, szívembe szúr néha a hattyú pörkölt hörgés, hon!? haza aztán vágy-Ó-dik-e? a gádzsó meg a csicskánk oda-HUN-a: kormaiknak robotol, more itt a gara! lőjjünk szelfit segélyből su-kár! hogy az észt nem lehet se kapni se csivázni...
0222
2021
L’ambrus
ha két nap múlva kérdezed lehet már mást pislog fel szemem, változik az ízlés, vagy csak tisztul a kép, s mert ez a fagylalt olyan hogy nem olvad, és nincsen benne adalék, csak én, s nem döglött bele a keserű muslica, nem nyelvelt bele okoskodó nyavaja és ha egy év múlva újra kérdezed, lehet nosztalgiázom majd kicsit de bizonyos dolgokban bárhová is ugrom az időben, a trend tán változik, míg az én véleményem rólatok? 0219 2021 L’ambrus
Olyan vagyok, akár a gyűjteményem, antik Rolleiflexek egy vitrinben engem néznek, lélektelen mattos-patinás fényükben mérhető a sebességem velük csúcsra járatom, egy-per-ötszáz, vagy már annyi se? vérnyomás, hangulat, vagy balláb kérdése. Filmem kényre fényre fix-érzékeny, tizenkét kockámnak javát már ellőttem s ami még maradt, nyikorogva ott szalad az orsón... Lencséim fényereje – meglehetősen aggasztó, idővel dekrementál, hályog ül rá, ha új témát keres, olyan mint ki jégre lépett szürkületben, manuál fókuszom tétován hunyorog előre-hátra kúszik élességet keres de csak elvétve ha talál s addigra a pillanat elszáll. Kopottas tükröm fordítottan vetít tárgylencsémre valósnál valóbb jeleneteket szervizelni kéne..., – megállapítom, vagy inkább nem: aztán csak legyintek, drága az alkatrész, ami van egy darabig jó lesz – holtomig kitart – német, megbízhatóság egy balsorsú bőrben, maradok inkább a szekrényben. 0204 2021 L’ambrus
#followme a lényeg it van: háj gájsz! plíz szubszkrájb (tu máj csennöl)! izé, nem is tudom mit akarok, de valamit nagyon mutatok anyámék úgyse itthon, meg ha itthon úgyse velem... a lényegtelen meg itt: na most meg azt mondja valaki fontos a követők száma, de én az utcán sem szeretem ha követnek, na jó... ez nem olyan, ez a fajta kukkolás tudod előnyödre válik, értem tehát mutogassam magam, bár spárgázni azt nem tudok, meg már gátazni sem, azt mondjuk előtte sem, foto-génekkel nem kentek fel, és az meg hogy ki követ, a szomszéd, az adóhatóság, a policia, a kalauz, a titkos rajongó, perverz mikulás: pedofil kéjvadász, az valahogy kontrollálható? és ami kikerül az nyom nélkül eltakarodik? titkon nem archiválják? nem verik rá? rejtett kamera nem rögzíti? ellened fel nem használják? megeshet, de komolyan gondolod hogy tudsz még olyat mutatni ezeknek amit még nem láttak? Nem vagy nagy szám, akkor meg minek a felhajtás? ne is foglalkozz vele, a lényeg hogy kövessenek. (Szubszkráááájb! Szubszkráááájb!) 0128 2021 L’ambrus
akarok egy polipot, de nem olyat ami már nem mozog, ami kéjjel sercegett forró zsír ölében, hogy három szívvel, élettelen gyomorsavra csússzon, hanem ami képes, ami kommunikál, színt vált, színt vall, sodródik, lebeg korongozó léptekkel, egy üvegbe zárt sós-falú óceán belehelt ablakán, amire orrom is tapad, hogy hosszasan nézzük egymást míg csápjaink össze nem fonódnak... de vajon tud ez olyat, hogy viszlát gond és gondolat? nesztelen, egy kedves kétlábú beúszik, és ő tud, hirtelen elröppenteni vágyat: az egyik vitrined helyére mehet, mert – ha így megy tovább a szobánkba, – gyűjtött dolgaidtól, lassan én nem férek el. 0128 2021 L’ambrus
Lehetek infernálisan lucidus? Lehet-e más a politika? Kimenetele, ha kezet szorítasz az ördöggel? Vagy ha szarba lépsz, cipőd talpa jázmin illatú? I’m honestly so lost into you meine Liebe Ex és Current politikusaim. Szavatok szagra mondom: sunyi finggal azonos.
0125 2021 L’ambrus
/kultúrát a népnek/
Egy termékeny negyvenkilenc
éves nő, van foga is:
egy, na jó tán kettő.
Szájába ugyan nem néztem
meg amúgy is ki csókolná,
ezt a rusnyát? Hja, akadt aki!
Azt mondja
a kereskedelmi tévében
– ezt csak a hülyék miatt nem így írom: tv.
meg a bandik miatt
Brittany! Ő biz a tizenhetedik,
és az unokák közt
akad ám Nøel is.
a többiek nevét meg sem
említette de bánom is,
ha úgy tetszik kitalálom!
De ej, mikor egyik fia a Marczi
kinek stilusába! – mer ugye van neki –, menye
esett halmozottan pottyantásig bele, na most
ő „aztat” is állítja,
hogy „a Brittany a’ nem a fiátul van
merhogyő ezen idő alatt például a börtönben raboskodott”, – ahh so!
és nem olyan hosszú a’ marci
meg a farka se hogy a börtönrácsokon felkeményítve, –
ez pediglen az ő szájából esett ki, az unoka meg, na
szal így szlengesen ne engem okolj
ha profán: hogy egy cigány kurvát
megtermékenyítsen!
így megyen ez…
on’griában mostanság,
így bugyog a katódtalan síkképernyőn:
villants braint cigány, n’ hell yeah
I tell you how f*king intelligent you are!
Digitalizált fekália: de legalább
jól szórakoztunk drága Etelka.
Még vagy negyven unokát ha
kérhetnénk a rácsok mögül
(az egyiket hívhatnák mondjuk így: K. Biden)
0125
2021
L’ambrus
jól elvagyok a gondolataimmal
nem idegesítjük egymàst
nem teszünk fel egymásnak fölösleges kérdést,
csak csendben vitatkozunk.
láthatsz így, mikor orrot koptatva vonszolom
lelkem az aszfalton
és megeshet az is ha közben,
elszaladsz mellettem, vagy felbukok benned úgy, hogy
rád sem nézek, vagy csak
túl későn,
de ezt
ne vedd tőlem sértésnek, csupán
belőled már eleget kaptam,
vagy épp eleget nem.
0110
2021
l’ambrus
Győr-Dunaújvárosi busz begördül. Az ajtó távműkődtetésű, kinyílik. Arcba vág a get down put your fingers on the ground. Mintha egy disco bejárata előtt állnék. A sofőr középkorú. Ferraris maszkot visel. Az egész figura teátrális. Páváskodva nyitja fel a csomagteret. Ez lesz a sofőr, nyögöm magamban. Pompás. A maszk maradhat a zene nem. Remélem leveszi a hangerőt. Vagyunk itt többen is, ingázók. Én vasárnapi apukaként ingázom. Fehérvárig kérnék egy egészet. Kell a jegy? Tessék? Adjak-e jegyet, úgy ezernyolc, anélkül ezer. Akkor ezer. Aztán sorban utánam a többi is okosan megoldja felesbe. Elindulunk, közben leesik, félig legálisan blicceltem. Melyik feléről nézzem. Sokáig nincs időm ezen töprengeni, alig indulunk el, rögtön előttünk egy baleset. Három autó megy össze. Sofőrünk leszáll, intézkedik. Ő ilyen, rendőrt hív, mentőt hív, ha kell újraéleszt. Ez utóbbira nincs szükség szerencsére. Leszállok megnézem mivan, az egyik autóból valami szivárog az aszfaltra. Szólok a sofőrnek, láttamozza: ez csak hűtőfolyadék, áramtalanítani kell – jegyzi meg hozzáértőn, majd udvariasan utasít, hogy menjek vissza a buszra mert megfázom. Milyen figyelmes. Én meg, miért nem vettem jegyet, oda az utasbiztosítás! Újra elindulunk. Egy tyúk közben, talán ha tizenhat a baromfiudvarból épp hogy elszabadul, mobilon beszél, mármint kiabál, mi közöm hozzá? Készülök lekussoltatni, lehet hogy a torkán kéne ledugnom valamit, mondjuk a telefont. Megoldom, megoldunk mi mindent maszekban. Nem leszek drasztikus úgy döntök erőszak helyett, high flying birds – noel, füles bedug. Fény alig, haladunk de azt is csak alig. A levesre gondolok, ami otthon vár majd, meg a rétes, meg a kedves aki tálal. Aggódik. Kisbér, felszáll egy paraszt, a vállam szabja le a táskájával. Köszi bazdmeg, anyádnak is hasonlókat…
l`ambrus
/majd az idő.../ akkor innám minden szavát mondandóját a nagynak, de én a nemgondolkodó – épp visszája annak: inverz követem csak, közzel, mert ugyan úgy az EGY szava áll a másik ellen, míg a másik épp az egyik ellen, zagyvaság-e? – kérded, vagy csak bölcselet száz év múlva megfejti a kikelet: s nem billeg-e a nyilatkozat? meglásd! – te már nem fogod – hogy mégis nagy az idő: és az úr majd mutatja mutatók nélkül hogy kerek-e az okosság, vagy csak... 1217 2020 L’ambrus
Életem vérző, lelkem merülés: – elernyedt testem bekamerázott földi mikvében lebeg, s nincs az a leszületett emberi jellem, ami minden kipattintott ideát elég kóserré áztatna ahhoz, hogy test és szellem megtisztulva méltósággal átkelhessen, egy magasztosabb rítusra – de majd odaát, a legfőbb mikvésnek, minden vérző nyílásom felfedem. 1213 2020 L’ambrus
szednél-e jakszart hatezer méteren – plázáknak kurvája, hogy vaskályhádat befűtsd, s azon, na mid vagyon? ha megfejted: jószágod teje forr. 1208 2020 L’ambrus
A Gottsegen György Országos Kardiológiai intézet „Szívünk kamrája" elnevezéssel, találkozási termet hozott létre a szívbetegek és hozzátartozóik részére. Az ölelés műanyag falon keresztül történik. A betegek hetekig nem találkozhatnak személyesen szeretteikkel. Szívkamra Gyönyörű gesztus – az önző világban, igazi ünnep a szemnek, amikor a hír asztalára nemcsak a bűn kerül –, hanem ha egymásra odafigyelünk. Pandémia ködfelhője alatt hozzátartozót ölelsz, apró varázs ugyan, de értéke felbecsülhetetlen, – még akkor is ha az érzést burokban, plasztik kaliton át kapod, mert a szeretet olyan akár a szellem, vagy a fénysugár: megfoghatatlan, áthatol az üvegfalon. 1204 2020 L’ambrus
Új könyv a gyüjteményemben: ILLYÉS GYULA – Abbahagyott versek.
Egy picit szakadt a borítója, de amikor hatszáz forintért szembe jön veled, nem fogsz rá nemet mondani. Főleg, miután belelapozol. Finom!
kettő a rétes a cukros a tányérban
kettő a szerető a lucskos az ágyékban
kettő a here és a bere is a tajtékra,
meg még mikettő?
kettő a galamb a szara is a tányérban
kettő a kanál és a kristály is a kávéban
kettő a párt is meg a pánt is a vállamra
meg még mikettő?
1125
2020
L’ambrus
Lenyúltam a bűvész torkán, kirángattam otthonából egy undok, kapálódzó nyulat: A mágus persze megorrolt rám, mert az ámítást, amiről a show ugat: lefejeztem. A féltett trükk besült, és taps helyett a sorok közt hangosan a megvetés ásítozott: a művész nevetség tárgya lett. Most itt ülök, és közben gúnyos vigyorral követem, ahogyan előttem bundában csupaszon a sok szemfényvesztő bukdácsol a fűben. 1116 2020 L’ambrus
Ady csókja / A lány, aki a puncijára Ady fejet tetováltatott... / Szegény. Kit sajnáljak jobban? A lányt, Adyt a puncin? vagy aki Adyt – (Bye) hosszú nyelvével – mostantól szájon csókolja. 1116 2020 L’ambrus
Maszkomhoz tapad egy arc rám löki bűzös lehét, mert kell egy elkefélt lét hogy megalkosson nem létező dolgokat. Gyűlölöm! Mennyit érek? Épp ezen töpreng egy maszk. Semmit, és mindent: Ellököm tőlük a bajt, lelküket óvom. A viszonzás? Szövetembe köhögött nyál, és felhörgött takony. Köszönöm, épp ennyit akarok. 1115 2020 L'ambrus
/ Képzet-társítások / A fejed felett... – kontár módon te buta hobbit – lengyel medve, mibe nyaltál már megint fenekestül bele!? Most aztán mancsod bőszen nyalogathatod..., – felduzzadt látom! – , de arany-méz az nem – csak a fájdalom, mi csurran majd csuporba háborodott szádon! Dörmögsz, hogy csípnek a darazsak!? – Te kerested a bajt! Hát úgy véled, ha szentelt vízbe dugod feldagadt torkosságod - őszülő halántékod, az enyhíti majd mérgezett-fullánkok hadának vad rohamát...!? Mi vitt rá a „bajra” te balga-barna, hogy döntését kasok királynőinek átruházd lomha-dogma vallásodra!? Ejnye! Hát nem tudtad!? hogy gyermeki foganásról, kihordásról, életről-halálról: magzati kérdésekről, érdemben csak maga a királynő, – és a közvetlen pocak-ügyi felügyelő – az aki parancsolhat!? Nem féled hát, a hártyás szárnyak erősödő suhogását? Fullánkjaik féktelen villogását? Döfni fognak! És döfnek is! – Én testem éndöfésemdöntésem! – döngik füledbe! … Tudhatnád..., amit te keresel drága komám..., az a konzervált virágpor..., amit szelid méhecskék gyűjtögetnek, nyelnek, majd bendőkből öklendeznek – gyengéden visszafeleselnek hogy te aztán, majd mohón felnyalhasd, az édes laktató hányatot... De akikkel te viaskodsz, azok: darazsak! – fullánkjukkal többször szúrnak, – egy döféstől el nem hullnak – láthatod! – – Buta medve... bánhatod! 1105 2020 L’ambrus
Fotó: Csuka Marianna
Épp, egy élethossznyi időd van arra, hogy betömd nyivákoló száját az éhenmaradt vágynak, és sutba hajítsd gőgös egód evilági rongyait: az „élj a mának”... – és a hasonló kezdetűek társait. Épp, csak homokóra-pördülésnyi időd van arra, hogy őszintén megbánd s fölvállald minden elkövetett s letagadott hibád, és hogy– lerázva magadról, a sárból dagasztott Hany Istók gúnyát: – a mocsárból kimászva amiben eleddig kényelmesen lubickoltál: amelyben az Én-tudatos létezésed, oly tudatlanul kérkedett, – sikamlós vagyonával ahogyan a nyálkás gyermek hízeleg, egy tál, lápi-békával Juliska asztalán! És ki tudja, mennyi lélegzet-szennyed van még hátra, – talán épp, csak homokpergésnyi, hogy lélekben felvértezd magad, és úgy rohanj majd – csupasz fenékkel – az ében-Óceánba: meztelenül, tisztán, félelmek s bűntudatok nélkül: boldogan, és – úgy zuhanj egy – mélyebb – mozdulatlan, ártalmatlan-álomba: – világmindenséget ölelő kozmikus-kómába, hogy utolsó szavad, csak ennyi legyen: Köszönöm! 1025 2020 L’ambrus
Hogy két görbe lábadon, és a két ingaként lengő karon – melyet a jóisten „kegyelemből” hozzád vágott – nem a tiz ujj, s ugyanennyi lábujj az mi felkacagva feléd nevet? hanem négy szőrös rút-pata ami a föld-porába – trappolva – döngeti neved? Mondd csak! Mennyin múlott? Hogy kényelmes cipők s meleg, lábra-simuló zoknik, – puha kötött kesztyűk helyett most nem lópatát patkol rajtad egy köpcös-kovács...! s hogy kozmetikusod a bőrbe-nőtt körmök helyett, csülkeidről nem igát-vonó szarut reszel!? Mennyin múlott, hogy a friss-tojást, nem te rántod ki tyúknak tojócsöve alól: tápláló reggelinek, tányér sarkához, tojás kobakját nem te veregeted, hanem hogy te légy az a buta tyúk, aki hosszasan kotlik mészházas-fészekaljban; s dolgavégeztével, miután tested a gazda felhízlalja, nyakadon fenje meg éhséges kését? Mennyin múlott, hogy a mellkasodban lüktető, must-patakot keringető szívkamra helyett, napnak sugarai táplálják zöldbe-szökkenő ereidet, s hogy TE, az örök vándor, ki fűtve kóbor-vágytól, csavargás helyett: fejed szirmot-bontva szótlanul – gondolatok nélkül – meredj, az imázsod imádattal illatoló, de bimbód tőben szakajtó: kertészed szemébe..? Hát az mennyin múlott, hogy férfiként avagy épp „Éva-ként” a saját nemedhez vonzódj? – alfahímként borostát csókolj? s nőként a "gyengébbik" nemnek bókolj? – vagy hogy bőrödnek színe: fehéren, sárgán avagy épp feketén verődjék vissza a gyűlölet-pupillájába? És mit számít, hogy vallásod eredete zsidó, keresztény, vagy muszlim? és nem istenekben való? talán egy felmenőn, egy görbe hajszálon… ha múlott és te, egy árva hajszál – nem több – miatt, esel torkának, annak ki épp egy vonással különb: – de tán pont annyival, vagy többel – szebb s jobb és – bölcsebb is tenálad!? Hát mennyin múlott, – úgy öszintén... hogy most ne te légy az utálkozó, hanem az, aki a gyűrött-gyűlölt ruhát, mindhalálig hordja!? (Mondd! mennyin – s főleg kin – múlik, hogy ne te légy az üldöző, hanem a szenvedő: az áldozat?) 1025 2020 L'ambrus
Liftezünk. – Már a gyomrom is! De nem a COVID: hanem a szag miatt – kell az a maszk, de nagyon a gáz szivárog, s fertőz marja torkom vírusként, amit a szomszéd – ki volt oly kedves maga után, a liftben – színes lepkeként itt hagyott.
1022 2020 L’ambrus
