/ Amolyan influenszer ellenszer /
Influenszer, az leszel!
Nem tűzoltó, s nem katona, – komám!
csak egy profitra éhes
galléros vad-király: baboon, kurkász.
De mire te oly „nagy” leszel…
én addigra mind-erre immunis. – biz ám!
Rád, s minden egyéb hordalékodra:
csúcsra-járatott marketing-tápodra.
Ahh, árulkodón úgy lógsz itt előttem,
Akár a disznózsírral kikent csizma:
Sokadmagaddal nyikorogsz, a
Zsúfra-púpra rakott pajtában.
Fényed: igazi, hamis-gyémánt,
melyről már a sokat próbált shoppingos is –
kuponnal teli szájjal – ekképp kiállt:
„Ho-hó, öcsém, megállj! Egy lépést se tovább!” –
Engem te nem vezetsz meg! Nem versz át!
Hisz orromba csap mesterséged szaga
híg adaléka; fanyar parfümje
karcol, – bárhová is fordulok,
torkomig kúszik e maróan-kéklő szag!
De jajj!
A „Most, – hiszékeny balekom –
bármi (is) lehetsz!” és “A gyere,
megmutatjuk hogyan!”-ra, a „Vedd ezt ne azt!”-ra
az insta báj-moslékra megannyi
esztelen kattint, – reflexből – felel:
Feszes-face gyeplőből – ki azon nevelkedett
a sok kis bodros, önként s bégve előtör, s ráharap!
Hangosan csámcsog, ahogyan az éhbe sínylő disznó
visít tudattalan, veszetten – vadul röfög, s közben
Ösztönből rág csupaszra, tövig, csontig
bármit: nem nézi hogy fogai közé
tulajdonképp mi is akad, be nem számít,
morzsolt abrak, pir-polenta, falja azt,
mi épp terítéken van aznap.
És amit e virtuál-gazda ad, kínál – elejébe tolja,
portékáját eszi mohón, s bízik benne, követi,
gazda neveli, s ő tartja virt-szolgasorban,
vágásig, – adat-kordában – tudatlan.
De legalább megeteti… Ó, de megám!
hogy hízlalja, ó hogy tömi! s amaz meg
hogy benyeli! hogy aztán a gazda,
húsából észrevétlen tépjen majd, – kéjben-bőséggel, –
mint ki ezeréves böjtjéből épp most ébred...
És persze ösztönözni kell a jószágot!
Evésre, ívásra, pénzszórásra, rongyrázásra
Buzdítani cselekvésre, s láncolni észrevétlen függésbe :
Kattints, lájkolj, ossz meg, oszt: pucsíts, nyeríts! – Deszeretem!
Biztat: Légy menő, légy trendi!
Nem számít más csak a külső;
a lájk s a „follow me” analízis:
s a birkát birkamód persze követni, illik.
Mert hát a szopós bárány
joggal vélheti: a nagy birkát,
a kost vagy jerkét érdemes követni,
mert arra gurul majd a finom falat,
– és talán neki is juthat, egy darab,
ha amaz nagy keggyel elvétve dob neki!
Influenszer, gyöngyöm!
Az leszel, ha nagy leszel...
Értem, én… Valóban, szép mesterség,
– amolyan igazi kétkezi. Csak hát
Értéket nem ad, – azt persze – nem közvetít.
Ó, de az már nem is divat errefelé! –
Ha csak az nem..., hogy –
az önsimító kéz, az Én-én-én, kamu embert,
s kamu profilt széppé simogatja-gyúrja,
Báját, fineszes, feszes-fész fürdőruhában
tárja eléd: – De hát mi mása is van annak? –
Felfedi: Lám, mi itt s így nyaralunk!
Ohh... Be jó neked! Kedves, benyomás gazdám!
Ha úgy véled, meztelen nyájra,
és bőséges nyálra van itt most szükség!
„Hisz erre gerjed mindenki…“ – mondod
S ebben tán igazad is van, főleg
Ha azt lesed, hogy kinek mennyi is,
és mekkora a jókora?
Kinek hogy feszül keble,
s hogy ível tompora?
Míg lájkok hamis tükrében
díszelegsz derengve,
s fény-hajat fésülsz
mert már csak ez számít neked;
ez maradt mi érced,
mi hajt s mi éltet:
a szuperfényes
amoled ragyogás!
Csak én maradtam itt, – tisztelettel –
mindezekre: s maradok továbbra s így
– kérlek mondd ha már te is érted, és akkor –
már veled együtt lehetek, influ-immunis!
L’Ambrus
1507
2020
