/vázlat/ – még húzni kell, de hogy mit? – bizonytalan, és amit biztosnak hittem, a nagy tévedhetetlen – mert az volnék, dehogy, csapda: ez valójában fuldokló önirónia, csak a nyitott elme, nem zuhan bele, de! bele zuhan – és örvendeznek vala, de baj majd csak akkor lesz, milyen baj? ha benne is ragad, és hamiskás bűzétől fintorral húz el orrot a „tapasztaltabb”, gyűrött homlok: mondd van olyan? nem, nem neked mondom, hanem csak úgy magam elé, mert így legalább nem érhet vád, hogy nézd már: ez didaktikus. lajos, fel is hívta erre a figyelmem, – ügyeljek, olyan ne legyek, én nem nyalok: de bírom – őszintén olt amúgy, botlottál már bele önmagát szokratikusnak beállított tagba? az fb poetry social groupon én igen ím verse: „don’t trust poets who use a whole page for a one line poem and make it look like a sixteen liner.” tanulok, ő is, azt hiszi egy zseni, de tévedett. ahogy én is, de félek ha húzok, hogy lelken ne döfjön írásom: az bizonytalan oldalamat hízlalná itt csak a hülye, meg a halál, meg a viktor? (aki) – biztos, szóval ne lepődj meg ha én ezért most szívből rühellek, mert reakciód vagy csendes, vagy flegma: az ezredmásodperc törtnyi bőrprése alatt oda koppint: „like”, és olyan emoji hogy: „nem vágom”, vagy “ja biztos”, vagy „leszarom”, rágd meg, és héjából kifejtett véleményed legyen, kérlek de nagyon szépen, és finoman: vájd mosd ki a szívem: te hogyan szereted? ha nem is tökéletesen kerek a perec, de megmondják, vagy csak furán pislognak? ó, én ismerem ám minden hibám, szóval kussoljanak: és ím, újfent egy post it – a google docs ezt átírná hogy prostit – a tévedhetetlenség falára tudod, egyvalamit tudok biztosan, azt hogy most szókratészt koppintom. – de biztosan? 0309 2021 L’ambrus
Kategória: Gondolatok
kritika: el sem kezdett…
A „kreatív" írásról egy kirohanásom, vagy ha úgy tetszik: kritika. Amikor a hugyot, (vagy finomabban: vizeletet) nem a wc-be csurgatod, hanem – furcsa fétisként – másokkal megitatni kívánod, homlokukra szenteltvízként kenni, lásd: egyesek így kreatívkodnak, lélektelen így írnak. Mert „Benő" a bölcs, már annyire belefásult – sajgó prosztata hozamányaként – a gyötrő éjjeli kijárkálásokba: vizelésekbe, álmatlan, hogy csakis e deviáns megnyilvánulás dekrementálhatja valamicskét befordultságát: „i'm feelin such a mystic and isolated way". Vagy már ez sem. (várj most elképzelem: el sem kezdett versek – és tényleg). Sajnáljam, vagy csak egy redős ánuszba csokorba fűzzem őket? Majd szólok, ha iporkát (wikipédiáról belinkeljem?) szeretnék vacsorára. De addig, míg választhatok: emészthetőt olvasok, és talán pottyantok. 0309 2021 L'ambrus
A rímek ideje.
Lejárt, aki még rímre farag verseket, olyan mint egy csillámló boa: rakás fekete zsákba tömendő unalom, beleszagolsz és dohot köhögsz ha nem a gondolat, és a mondanivaló uralja művedet, csak újabb csilingelés, távol-keleti giccs lesz az irodalom rothadó alkalmi sufnijában, évente egyszer ha kinyitod – műfádra feltekered, vagy hogy közösségi tükör előtt szelfizz vele: szorítsd magadhoz alkotásod, és csodáld magad. Csodállak én is..., elhiheted.
0226 2021 L'ambrus
getting noticed
/mert nem elég jól írni/ „lászló, you are getting noticed” köpi időnként arcomba a linkedin – ekkora faszságot! ki vesz engem észre... anyámon kívül jó, talán egy kicsit túloztam, vagy nem, és nem karol fel a bájarcú irodalom sem, pedig de jól festenék Tóth Kriszta ölében, keblein? a Nők Lapja címlapján heverészve még a kék öltönyöm is felvenném boholytalanítva, hogy a Grecsóhoz színben „menjek”, „a vers a mi hazánk” ohh. – a kis hatásvadász de nekem nincsen vérgyökerem, az még annó Trianonnál elveszett, bár, ha nagyapám, és tőle anyám nevét a Tóth-ot én is felhegesztem – kipróbálom, legalább apám szaros hagyatékát hátrébb tolhatom az arcomból, és ki tudja, vagy inkább ki nem: Tóth A. László, vagy A. Tóth László – hmm, talán az utóbbi, megfontolandó: Friedmannak mondjuk nem jött be az alakváltás – viszont ő legalább igazi szenvedésekkel, igazi költő volt, nem holmi fényes szobadísz.
0225 2021 L’ambrus
ha két nap múlva kérdezed
ha két nap múlva kérdezed lehet már mást pislog fel szemem, változik az ízlés, vagy csak tisztul a kép, s mert ez a fagylalt olyan hogy nem olvad, és nincsen benne adalék, csak én, s nem döglött bele a keserű muslica, nem nyelvelt bele okoskodó nyavaja és ha egy év múlva újra kérdezed, lehet nosztalgiázom majd kicsit de bizonyos dolgokban bárhová is ugrom az időben, a trend tán változik, míg az én véleményem rólatok? 0219 2021 L’ambrus
mindennapi kárhozatunkat
/egy távolsági buszon szólt hozzám az Úr hangja/ Cataniai Szent Ágota, kenj májkrémet baguettomra! Isteni csapatokról beszél egy térítő az éterben, átszellemülten, gólokról hadovál..., instant kéretlen rádiókarma az utasnak tollashátú aranycsapat küzd vállvetve bűneink ellen: Bozsik lepasszolja az Úrnak, az meg felrúgja az evolúciót Jézus, Máriának becsúszik, nem véletlen gól! Isten-Sátán: 1:0, bunda? csoda! Adidas-stoplis áhitat, valaki tán tiltott szerhez nyúlt! Tanúk vannak? Jehova? Pezsgőtablettába préselt, szentelt vízben oldódó, nem tiltólistás: Miatyánk! – vegyen be napi egyet, és rögvest földi bűneiért feloldozást nyer; meddőség ellen is jó, ettől minden arany-bula garantáltan szűzen fogan... ...hogy forr, pezseg a bubi az együgyűek kristálypoharában, fortyog a lét az univerzum ánuszába lejtő – ächtung, slippery surface fenekén... kapaszkodom én is, és beszél, és mennyei GPS-hez hasonlítja most az Isteni tanokat, egy angyali orgánum esetleg beénekelhetné: buzgó hívek, óvatosan emelkedjetek, mert a mennybe vezető útakon itt-ott traffipax várható... napi sztoikus erupcióm teljesítve, érzem rögvest elkárhozok Uram, nyelvemre ostyát, gluténmentest ha van. 0201 2021 L’ambrus
beiktatás
drága, édes jó... Amerikám hát van e nagyobb bross most mint a fos, ami aranyból ragyog egy díván, merthogy Super Bowl szintre süllyed a Capitolium lépcsőin az elnöki beavatás, miközben egyik szaros esztendőből egy másik lucskos vederbe fröccsen át a világ, addig odaát a kemény golfos farkat felváltják a gagák. de bízzunk most nagyobb hittel, hogy lehet más a politika, és higgyük el azt is: hogy a patafogás az ördöggel ezúttal bizton más kimenetelű lesz... 0120 2021 L’ambrus
hawking
felkeltem ma is, ahogy minden dologtalan reggel két lábam könnyedén iszkolt a papucsba – sima ügy ásítás – nyújtózás – nyaktekerés sorjában, így szoktam: lefőztem a kávét majd szervíroztam hörpintős ölelés szeretés, nevetés sikamlós, napi rutin fel sem tűnik, hogy az összes testrészem úgy működik, és teszi dolgát miként az elrendeltetett: látod? minden ujjam fürgén dalolva ugrik – funkcionál! nem rest, ha utasítom öltöztet, etet – kanalat szájhoz emel, vagy épp költeményt ír a szám is jól artikulál, csókol szívem emberi hangomra tisztán érthetően felel… leírni mindezt, minek is? hiszen magától értetődő, és annyira természetes csupa hétköznapi dolgok ezek, mint ahogy az ember két lábon jár, vagy kerekesszékben gurul. 1222 2020 L’ambrus / Stephen Hawking emlékére /
hol a vége hol a hír
költő vagy dehogy vagy költő vagyok dehogy vagy minek írok minek írsz minek írunk minek sírsz hol a vége hol a hír hol a végem hol a hír könyvem készül nem hinném könyved készül nem vinném minek írok minek írsz minek írunk minek sírsz hol a vége hol a hír hol a végem hol a hír 1221 2020 L’ambrus
észre! én kis majmom
észre! nem veszem, pedig kéne, hogy csak az én szememben különleges, nem, nem banánnal etetem! válogat, tányérból asztalnál eszik finom a falat, ő meg idomított: cukor – így hívom nyakamba ugrik – én tapsolok, míg ő nyelvet ölt, s huhog, ha kérem, eljátssza jól nevelt, – anyja lánya, és akkor az is! nem! nem ketrecben nevelem, mindent megkap, (és is!) mert kipréselem belőle, még azt is! ami nekem korábban a lyukas zsebből kipottyant, vagy épphogy bele sem került! 1216 2020 L’ambrus
ha én a nem gondolkodó
/majd az idő.../ akkor innám minden szavát mondandóját a nagynak, de én a nemgondolkodó – épp visszája annak: inverz követem csak, közzel, mert ugyan úgy az EGY szava áll a másik ellen, míg a másik épp az egyik ellen, zagyvaság-e? – kérded, vagy csak bölcselet száz év múlva megfejti a kikelet: s nem billeg-e a nyilatkozat? meglásd! – te már nem fogod – hogy mégis nagy az idő: és az úr majd mutatja mutatók nélkül hogy kerek-e az okosság, vagy csak... 1217 2020 L’ambrus
merülés
Életem vérző, lelkem merülés: – elernyedt testem bekamerázott földi mikvében lebeg, s nincs az a leszületett emberi jellem, ami minden kipattintott ideát elég kóserré áztatna ahhoz, hogy test és szellem megtisztulva méltósággal átkelhessen, egy magasztosabb rítusra – de majd odaát, a legfőbb mikvésnek, minden vérző nyílásom felfedem. 1213 2020 L’ambrus
Félelem
a haláltól? – ugyan, attól én nem félek, hanem ami az után! de ne jöjjön, nem jöhet semmi! mondd, hogy nincs ott más, csak némaság, örökös mozdulatlanság. nem kell a lélek, s nem kell az emlék, sem a képek sem a vágy csendet akarok, – érzelmek nélküli végleges megnyugvást. 1210 2020 L’ambrus
véges
időm fogyatkozik, verseim rövidülnek. endre, tán titkon fel is sóhajt. hála a teremtetlennek! ajánlom írásom. olvassa? francokat! – hála. türelmem vastagon: minden vétlen szemű sor felett. 1207 2020 L’ambrus
Szívkamra
A Gottsegen György Országos Kardiológiai intézet „Szívünk kamrája" elnevezéssel, találkozási termet hozott létre a szívbetegek és hozzátartozóik részére. Az ölelés műanyag falon keresztül történik. A betegek hetekig nem találkozhatnak személyesen szeretteikkel. Szívkamra Gyönyörű gesztus – az önző világban, igazi ünnep a szemnek, amikor a hír asztalára nemcsak a bűn kerül –, hanem ha egymásra odafigyelünk. Pandémia ködfelhője alatt hozzátartozót ölelsz, apró varázs ugyan, de értéke felbecsülhetetlen, – még akkor is ha az érzést burokban, plasztik kaliton át kapod, mert a szeretet olyan akár a szellem, vagy a fénysugár: megfoghatatlan, áthatol az üvegfalon. 1204 2020 L’ambrus
A legbiztosabb védelem
Nem szeretem e szót: „különös”, egy Ady versből zúdul rám, – különös ez, különös az – még csak nem is egy egzakt dolgot leíró kifejezés, nem szólítja nevén a rémséget. És ez a film is, minden csak nem különös, egy újrajátszott álomkép, mely örökös félelmet gerjeszt. Itt ólálkodik – ki tudja mióta –, berágta magát elmém szörnyespolcára, és az önkényes gépész, gyakran kedvet kap, hogy kínozzon: befűzi a rettegést és kéretlen játssza. Felriadva, a jelenet éberen is forog, ajtón kúsznak be az árnyak, míg a hűs szobában ijedten szerelmed kezét kutatod: Angyali védelmező! aki oly törékeny, és mégis, erősebb most mindennél! Neked, ő a legbiztosabb védelem – álom sem foghat rajta!
1204 2020 L’ambrus
Nyelvvel, vagy tenyérrel?
Akadt-e legény, ki a letűnt kódexes korban, kenyérért tenyérrel áldozott a király őszintébb felének? No és akad-e legény, ki a modern társadalom lapjain, zsíros jussért nyelvével legyintget szaporán, urasági sáros ülepet? Épp most olvasom: ritka nyelvvel, ritka nagy szerencséd lehet.
1202 2020 L’ambrus
Nyugodt vagyok
Nyugodt vagyok, nem kiabálok nem sietek. Hagyom, hogy a dolgok körül öleljenek. Nyugodt vagyok nem kiabálok nem sietek. A jellem, ami üvölt belőletek. 1121 2020 L’ambrus
fick dich laszlo
antik fényképezőgépeket gyűjtök, adok-veszek, felkutatom a jó állapotban lévő tüköraknás ritkaságokat, de persze nem járom le a lábam, hanem csak tudatosan kattintgatok. az osztrák honlapok többnyire alkalmasak is az efféle bizniszek lebonyolítására, bár a náci mentalitás, az online jódlizók fénypapírra vetett orgánumából nem kopott ki. a tiroli gatyások nyelvezete nem mindig kifinomult, sőt jellemük sem épp az a székelyes, míves faragott kapus, hanem amolyan szikes hegyi kurta kecske, sebaj, nem habozok, gyorsan rávetem magam egy meghirdetett 2.8F-re, Rolleiflex a lelkem, szép állapotban van! és mivel ez a „willháben pünkt áté” – piactér, ez áll az oldal címében –, én, a vásárló, ahogyan illik ajánlatot teszek, annak vélt jogán, hogy a „VB” mint Verchandlungsbasis mi magyarul annyit tesz, hogy alku tárgya, vagyis az ár még némileg alkuképes, és előrevetíti hogy a tulaj puhafa azaz valamelyest faragható, de Thomas Feldhofer – keményfejű Grazi lakos –, és nem adja magát egykönnyen: a vékonyka mintegy 800 Eurós ajánlatomra viszonzásul, szexuális javaslatot tesz: ...fick dich Laszlo… 1125 2020 L’ambrus
Lopva lépsz a balkonodra
Lopva lépsz a balkonodra
cinege nász sem riad,
ajtónyitás halk neszére
tenyér csendet símogat.
Utoljára hátranézel
csörtetők vad táncterébe,
s véled: szíved ritmusa
nem riaszt fel álmokat.
Te a maggal is beérted!
tudod, hogy hasztalan várni
végzet igazát, lelked
lógva minek is hagynád?
Üvöltésed, lyukat hasít
a létbe: pont így jöttél s
most így rohansz dícsre,
a fénybe újra így születsz.
Lopva lépsz a balkonodra
cinege nász sem riad
ajtónyitás halk neszére
egy tenyér sír csak:
csendet símogat.
1123
2020
L’ambrus
fotó: Ambrus László
(és) Millenáris a park (V.no.2)
/Széllkapu/ Ősznek vaskos-derekán. fejem már lehajtanám... padnak nedves ágyékára. Tűnődöm: pár szem libbenő komposzt ami amott a gallyról tétován cikáz, omló falevél, mi úgy tűnhet „egynek”, mint a „csúf-természet” okozta ártó kozmetikai malőr; de bizonnyal a többségi emberi szemnek aligha lenne útjában e szösz, és „tán” még jót is tesz a biológiai körforgásnak!? – Nem tudom, csak gondolom. Nem volna-e jobb hát hagyni, – halkan kérdem – ott rohadni? Persze-persze, a „cleaning protokoll” – tudom. De így novemberben, most őszintén ki az a barom, aki az eső áztatta hűvös fű ágyban a sáros levelek málló zugában hálni-fagyni vágy: ki fetreng dermedt földnek meddő hátán? Én pihennék. – Köszönöm. A padon. – Köszönöm. Költenék. – Köszönöm. De ez a kertész, csak nyomja nyomja, pedig nyomhatná e tülköt éppenséggel valahova máshova. 1118 2020 L’ambrus
Zöld a pázsit (V.no.1)
Egy a téma, kettő a változat. Millenáris élmény két huzatban. (Vázlatok) Zöld a pázsit (V. No. 1) /berreg egy levél*aszoda/ „Itten kérem, ki van adva feladatba: A pázsit legyen mindig gondosan karban-tartva: legyen zöld, és legyen tiszta!” A csók is szabad, és a füvön hemperegni, lazulni: füvezni kikapcsolódni… (sátöbbi.) Akkor mégis mi az, ami téged zavar? csak nem alattad a rothadó avar? De bizony hogy az! Pontosabban a buzgón áhított avartalanság. És hogy zavartalanul élvezzem a tóba libbenő-billegő hegyi barázdát. És a pihés kacsa-valag csobbanást. De nem megy, mert berreg: fejembe zúz a kézi traktor zaja a motoros kertész, a levélbaszoda – és ez már trend úgyhogy ne is rám sértődj meg, ha itt-ott kiliffen a farok szó vagy a pongyola (rühellem de mondva vagyon: fejlődik a társadalom...) – Szóval zúg-búg ez a „szar”, mint millió döglégy a beköpött disznó fülében, és joggal kérdi az ember, a morcos nyugalomra vágyó: hogy tesa! figy! egy szimpla lombgereblye tán halkabb s „környezetkímélőbb“ lenne s minden avar, s zavar nyomban eltűnne a látogató pedig dorombolna boldogan.
1118 2020 L’ambrus
Ady csókja
Ady csókja / A lány, aki a puncijára Ady fejet tetováltatott... / Szegény. Kit sajnáljak jobban? A lányt, Adyt a puncin? vagy aki Adyt – (Bye) hosszú nyelvével – mostantól szájon csókolja. 1116 2020 L’ambrus
Maszkomhoz tapad
Maszkomhoz tapad egy arc rám löki bűzös lehét, mert kell egy elkefélt lét hogy megalkosson nem létező dolgokat. Gyűlölöm! Mennyit érek? Épp ezen töpreng egy maszk. Semmit, és mindent: Ellököm tőlük a bajt, lelküket óvom. A viszonzás? Szövetembe köhögött nyál, és felhörgött takony. Köszönöm, épp ennyit akarok. 1115 2020 L'ambrus
Beleszítt a „költő”… (annya valagába)
/poetabos laureatus / – hogyaszongya... – Beleszítt a „költő” a tajtékzó pipába hátradőlt, beleböfögte bölcselő-füstyit a levegőbe oszt aszonta: – Na! most valami kurva nagyot valagítok ide a pofátokba! Netek! – tarhált egyet. Osztán csak szítta-szítta a bagót meg a taknyot, meg a szuvas fogait: fing ömlött a tűzokádó száján, – onnan osztán más nem is gyütt, – mert hogy a költészethő nem sokat konyított vala, na, a’is biztos (vala). / És ez a valaki akár én is lehettem vóna, és minden poéta aki egoista vagy túlzottan költői. / 1113 2020 L’ambrus